Oldalak

szombat, június 25, 2016

Azok nem fogadták be Jézust… - Évközi 13. vasárnap

Az ellenséges viselkedést igen nehéz türelemmel elfogadni. A támadás mindig védekező indulatokat ébreszt, amelyek aztán vérmérséklet szerint igen különbözőek lehetnek, a keserű érzéstől a fenyegető haragig.

Hogyan vélekedik erről a magatartásról Jézus, és hogyan tanítványai? Az alkalmat ennek megismeréséhez egy olyan esemény adja, amelynek mindnyájan részesei voltak. Jézus és tanítványai a szamariaiak földjén vándorolnak Jeruzsálem felé és itt éri őket az éjszaka. Szállást kérnek egy faluban, azonban elutasítják őket. Nem kényelemből, hanem azért, mert ők izraeliták, akikkel a szamariaiak nem vállaltak közösséget, természetesen a zsidók sem velük. A szamariai hegyek között hűvösek az éjszakák, a szabadban igen kellemetlen a hideg földön aludni, a házigazda tisztában volt ezzel, mégsem gyakorolta a vendégszeretetet. Mindez akkor történik, amikor Jézus úton van Jeruzsálem felé.
Ennek a jeruzsálemi zarándoklatnak, egyedülálló jelentősége van. Jézus felmenetele döntés elé állítja Jeruzsálemet. Elérkezett "meglátogatásának ideje". A szamariaiak elutasító magatartása is jelzi, hogy földi útja a szenvedésen keresztül vezet a megdicsőülés felé. Korábban ugyanez történt Názáretben is, ahol nevelkedett, nem fogadták be, sőt le is akarták taszítani a szikláról… Ez folytatódik most Szamáriában.

Milyen a tanítványok válasza az elutasításra?
Az indulati reakciók igen különbözőek lehetnének náluk is. Megpróbálhattak volna érvelni kérésük mellett, tovább mehettek volna szó nélkül, de haragos szívvel. Ők azonban nemcsak haragszanak, hanem az elutasítást meg is akarják torolni. Az ellenségességet ellenségességgel viszonozzák. Pedig már hosszú ideje Jézus tanítványai, sokat hallották beszélni Isten országáról, hallották tanítását arról, hogyan éljen az, aki Isten országához tartozónak vallja magát. Boldogok a békességesek, boldogok a szelídek, emlékezhetnének Jézus szavaira, amelyeket a nyolc boldogság hegyén mondott.
Szeressétek ellenségeiteket, erről is hallottak tanítást. Ők most mégis haragszanak. Annyira haragszanak, hogy meg is akarják torolni az elutasítást. Haragjuk itt további tévútra vezeti őket. Úgy gondolják, Isten is úgy vélekedik, mint ők. Ezért a villámnak is képesek lesznek parancsolni, amely majd agyon fogja sújtani a szívtelen szamaritánusokat.

A tanítványoknak e gondolatot ószövetségi ismereteik sugallhatták. Illés prófétánál olvassuk, hogy amikor Szamaria királya, aki bálvány istenekben hisz, hozzá küld egy hadnagyot ötven alattvalójával, a próféta azzal igazolja Istentől jövő küldetését, hogy az égből emésztő tűz száll le, amely elpusztítja a kételkedő király követeit. A tanítványok most Illés példáját akarják követni (2Kir 1,9-15). Azonban Jézus egészen másképp vélekedik. Rendre utasítja tanítványait, rájuk pirit. Az evangélium a konkrét szavakat nem közli. Ha azonban összevetjük a párhuzamos helyekkel, akkor képet alkothatunk szavairól (Lk 19,10; Jn 3,17). „Eszerint Jézus azt mondta, hogy a tanítványok nem Illés Istenért rajongó lelkét kapták, amellyel még az emberek elpusztítására is vállalkoztak, hanem a szeretet lelkét, amely az ellenség szeretetét is magában foglalja (Lk 6,27). Ő sem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse." (Pröhle)

Aki Jézust követni akarja, annak feltétel nélkül a szeretet követelményeire kell építenie. Erről szólt az evangéliumi történet, amely a szamariai hegyek között játszódott le az éjszaka közeledtét jelző esti szürkületben.
Jézus harag nélkül elfogadja az elutasítást, és máshol keres szállást. Döntése nem a hagyományokra épült, nem támogatták az emberi szív természetes érzései, csak az a tanítás, amely közvetlenül kapcsolódott Isten országának belső titkaihoz, igazi természetéhez, amelyhez természetesen hozzátartozik a szeretet hősies gyakorlása. Ezt Jézus küldetése, élete és tanítása alapozza meg.
Így aki őt követi, annak a szeretet útján kell járnia, amely ilyen nagylelkű viselkedésben nyilvánul meg. Ennek gyakorlásához tehát mindig abból merítsünk erőt, hogy Jézus útján akarunk járni. Mert a Jézusi szelídségnek van hatalma átformálni a családot, a munkahelyeket, a városokat és a falvakat, a politikát és a kultúrát. Meg tudja változtatni a világot! Az Úr Jézust következetesen a szeretet vezette, ahogyan ezt az előző példa is mutatta. Ezért őt nem lehet fél szívvel követni, amelyben fenntartások élnek a szeretet gyakorlásával kapcsolatban.

A meghívással kapcsolatos három példával Jézus azt hangsúlyozza tanítványainak, hogy aki az ő nyomába akar szegődni, ezt úgy tegye, hogy semmi feltételt ne állítson vele szemben.

Az első, aki kijelenti, hogy Jézus tanítványa akar lenni: „Követlek, bárhová mész is”, azt a választ kapja tőle, hogy neki sehol nincs otthona, ilyen az élete. Aki tehát őt akarja követni, számoljon azzal, hogy ebből nem fognak földi előnyei származni.

A második találkozásnál Jézus szólít fel valakit, a követésre. A meghívottnak azonban fenntartásai vannak. Először szeretné eltemettetni atyját. Izraelben a holtak eltemetése mindenekfölött álló kötelesség volt. Jézus követése és Isten országának hirdetése azonban még ennél is előbbre való. Hagyd a holtakra a holtakat, mondja Jézus. Szavai azt jelzik, hogy az ő szemében "holtak" azok, akik csak azért élnek, ami a halállal véglegesen elpusztul.

A harmadik ember, aki Jézus követésére vállalkozik, először el szeretne búcsúzni családjától. Jézus válasza: "Aki kezét az ekeszarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára." A szántó embernek, aki faekével végezte munkáját, mindig figyelnie kellett arra, hogy nincs-e kő előtte, mert ha ekéje beleütközött, könnyen összetörhetett.

Világos, hogy ezek a követelmények inkább a papi és szerzetesi hivatásokat jellemzik, de nem szabad azt gondolnunk, hogy ebből semmi sem érinti a világi Krisztus-hívőket. A családi és társadalmi életben, a munkaterületen mindenki számára elkövetkezhet az a pillanat, amikor hősies odaadással, drága áron fizetett áldozattal kell válaszolnia Jézus hívására.

Amikor Jézus nem engedi meg a családtól való elbúcsúzást, illetve a halottak eltemetését, valójában nem ezektől a fontos és társadalmilag is elvárt gesztusoktól tilt el bennünket, hanem azt hangsúlyozza, hogy földi dolgaink rendezése nem kerülhet elébe Krisztus ügyének.

Legyen bátorságunk arra, hogy megfontoljuk az Evangéliumnak ezeket az erős kifejezéseit is, hogy ellen tudjunk állni egy középszerű, könnyű, lomha, a saját kényelmére és érdekeire lefokozott kereszténység kísértésének, mert ez előbb vagy utóbb a bűn rabszolgaságába dönthet bennünket.

Kövessük tehát feltétel nélkül Jézust, és így bízzuk rá magunkat egészen arra a szeretetre, amely őt szelíddé és alázatos szívűvé tette, és kérjük, hogy a mi szívünket is tegye az Övéhez hasonlóvá.

csütörtök, június 23, 2016

Alkohol + jég

Kép forráshelye
Európai tudósok folytattak kutatásokat az alkoholnak az egészségre gyakorolt hatásairól, és egyértelműen megállapították az alábbiakat:

*Vodka   + jég   = károsítja a vesét.*

 *Rum      + jég   = károsítja a májat.*

 *Whisky  + jég  = károsítja a szívet.*

 *Gin         + jég  = károsítja az agyat.*

Ki hitte volna, hogy a JÉG tesz tönkre bennünket !?

szerda, június 22, 2016

Családok, ahol minden fiú a papságot választotta

Június 4-én az amerikai Strand házaspár harmadik fiát, Vincentet is pappá szentelték Milwaukee-ban. Elsőre rendhagyónak tűnik, hogy egy családban több, esetleg minden fiúgyermek a papi hivatást válassza, valójában az Egyesült Államokban nem egyedülálló az eset.


Vincent, Luke és Jacob Strand
Hét esztendő leforgása alatt a Strand házaspár mindhárom fia: Luke, Jacob és Vincent is elvégezte a szemináriumot; a jezsuita Vincentet június 4-én szentelték pappá.

Elsőre rendhagyónak tűnik, hogy egy családban több, esetleg minden fiúgyermek a papi hivatást válassza, valójában az Egyesült Államokban nem egyedülálló az eset.. 
 
A folytatás itt a Magyar Kurír -on olvasható 

hétfő, június 20, 2016

Vedd el tőlem ezt a kelyhet, de… - Évközi 12. vasárnap - hanganyag


„Aki szeret, az örömmel hoz áldozatot akkor is, ha nehezére esik” – mondja Szent Escrivá. Jézus is szeretettel hordozta keresztjét. Fontos azonban megjegyezni, hogy Jézus nem magát a szenvedést, hanem a megváltás ügyét szerette. A nagycsütörtök esti eseményekből tudjuk, hogy a szenvedés gondolatába ő is beleremegett. Az emberiség megváltásának ügyét azonban szerette és vért izzadva is akarta. Mel Gibson filmjében nem annyira a bitófát ölelte magához, mint inkább a megváltás ügyét.

szombat, június 18, 2016

Vedd el tőlem ezt a kelyhet, de… - Évközi 12. vasárnap

Mel Gibson Passió című filmjében elgondolkodtató jelenet az, amikor Jézus megkapja a keresztet, és feltűnő módon simogatja, ölelgeti azt. A meglepő gesztust azzal is kiemeli a rendező, hogy az egyik lator szájába adja a néző fejében is felmerülő kérdést: mit ölelgeted a keresztet, hiszen erre fognak felfeszíteni?! Jogosnak tűnik a kérdés – lehet szeretni a keresztet? –, különösen a most hallott jézusi megállapítás kapcsán: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen” (Lk 9,23). Ha a Krisztus-követés kereszthordozást jelent, akkor milyen lelkülettel kell viselni? Szeretettel vagy panaszkodva, zúgolódva vagy beletörődve?

A mai evangéliumi részlet azt az üzenetet fogalmazza meg a mi számunkra, hogy a szenvedés, a kereszt vállalása üdvösségünk egyik feltétele. E fájdalmas tanítás megértéséhez mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy a bibliai értelemben vett szenvedés két elemet foglal magába.

A szenvedés egyik eleme negatív előjelű. Ezt az elemet kétségbeesésként, kilátástalanságként, testi-lelki gyötrelemként, magányként vagy félelemként éljük meg. Mindez az ember szabad akaratából van a világban, amennyiben a szenvedés az ember bűnének logikus következménye. Amikor ugyanis a teremtmény bűnt követ el, létének értelmét utasítja el, boldogságának végső forrásától, Istentől szakad el, és ezt az elszakadást csak fájdalmas eseményként, csak szenvedésként élheti meg. Ahogy a Biblia fogalmaz a bűnbeesés történetében: „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél” (Ter 3,19).
Amikor Jézus a kereszt vállalására buzdít, azt akarja mondani, számoljunk a realitásokkal, a szürke-hétköznapok valóságával: fogadjuk el a szenvedés kínzó valóságát, mint az ember bűnének logikus következményét, vagy mint az üdvösség elnyerésének egyik eszközét.
Igen, a szenvedés a legegyetemesebb jelenség az ember életében. Csecsemő korától egészen a halálig kíséri az embert. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan szenvednünk kell, de azt igen, hogy szükségszerűen mindenki találkozik a fizikai és lelki fájdalmakkal, attól függetlenül, hogy milyen társadalmi vagy anyagi körülmények között él, illetve milyen világnézettel rendelkezik vagy mely vallás követője.

A szenvedés másik eleme pozitív előjelű, és ez az elem nem más, mint Isten befogadása, "elszenvedése". Ezt az elemet Jézus tette lehetővé, aki megszentelte az ember szenvedését, és aki e világ értékeitől való fájdalmas elszakadást üdvösségünk forrásává tette. Aki Jézus útmutatása alapján szenved, annak szenvedése értelmet nyer, mert a véges értékektől, evilági dolgoktól való elszakadás mértékében Istent fogadhatja be életébe. Az ilyen Istent befogadó, Istent elszenvedő magatartás már nem értelmetlen kínlódás, hanem út az örök üdvösség, boldogság felé.
Igen, az evangéliumból, a kereszt eseményéből és a szentek életéből, a leghitelesebb keresztény tapasztalatból az látszik, hogy a szenvedés: út. A hívő ember számára a legközvetlenebb út Istenhez. Nem elválaszt, hanem összekapcsol, egyesít és boldogít. Csak, nem olyan módon, ahogy mi elképzeltük az Istenhez vezető utat, a vele való egységet.
S minthogy az Istenből eredő boldogság ajándékozni kíván, a krisztusi módon szenvedő ember örömet sugároz a természet és embertársai felé.
Ezért írja Szent Josemaría Escrivá: „Krisztus követése valóban azt jelenti, hogy hordozni kell a keresztet… Ő maga mondta. Ennek ellenére, mégsem hallom szívesen, ha olyan emberek, akik szeretik az Urat, túl sokat beszélnek a keresztről és lemondásról: mert aki szeret, az örömmel hoz áldozatot akkor is, ha nehezére esik…” (Barázda 249).
Úgy is mondhatnánk, hogy aki szeret, az nem fogja tehernek érezni az áldozatot és a kereszthordozást.
Vegyük például a házasság kötelékét. Lemondást és önkorlátozást jelent a házasság? Igen. De aki igazán szereti a családját, a házastársát, az nem fogja felemlegetni, hogy mennyi terhet jelent ez neki és milyen rabságot szenved a családban. Nem panaszkodik, mert szeret. Ha pedig panaszkodik, akkor baj van a szeretetével. A szeretet ugyanis arra való, hogy betakarja a mindenkiben meglévő hibákat, hiányosságokat. Ha a házasságban előtérbe kerülnek és felfeslenek a hibák és hiányosságok, az csak azért lehetséges, mert megcsappant a szeretet. A hiányos és fogyatékos szeretet pedig már nem tudja betakarni a hibákat.

„Aki szeret, az örömmel hoz áldozatot akkor is, ha nehezére esik” – mondja Szent Escrivá. Jézus is szeretettel hordozta keresztjét. Fontos azonban megjegyezni, hogy Jézus nem magát a szenvedést, hanem a megváltás ügyét szerette. A nagycsütörtök esti eseményekből tudjuk, hogy a szenvedés gondolatába ő is beleremegett. Az emberiség megváltásának ügyét azonban szerette és vért izzadva is akarta. Mel Gibson filmjében nem annyira a bitófát ölelte magához, mint inkább a megváltás ügyét.
A kívülálló lator persze ezt nem érthette, és bolondnak tartotta Jézust a kereszt simogatásáért, de a Jézussal együtt gondolkodó hozzátartozók – édesanyja, Mária, János és a hívő ember – tudatában van annak, hogy ez a szerető simogatás és ölelés nekünk szól, az emberiségnek. Jézus a megváltás ügyét ölelte magához, és ehhez mindvégig hűséges maradt. „Engedelmes volt mindhalálig, éspedig a kereszthalálig” (Fil 2,8) – írja Pál apostol.

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen”.
Mit jelent a kereszt naponkénti felvétele? - Amikor Jézus a tudatos kereszthordozásra buzdít, a kereszt mindennapi vállalására, akkor arra figyelmeztet, hogy szenvedésünk ne a véges, földi értékek siratásában álljon, hanem Isten befogadásában. Tehát itt nem valamiféle önkínzásról van szó, még kevésbé arról, hogy nekünk kellene kitalálnunk valamilyen szenvedést. Nem!
Itt az élet elkerülhetetlen helyzeteinek vállalásáról van szó. Arról van szó, hogy „vállalom-e” a történelemben bontakozó isteni terv rám eső részét, akár mint értelmiségi, akár mint kétkezi munkás, akár mint ágyban fekvő beteg? Arról van szó, hogy Jézushoz hasonlóan hűséges maradok-e az isteni tervhez? Ha igen, akkor az istenszeretetem jele. Ha pedig nem, akkor az önszeretetem jele. Jézus mindhalálig vállalta a megváltás ügyét, s erről kereszthalálával tanúskodott. Az ember nem attól lesz Jézus-követő, hogy nagyszerűen ismeri az ő tanítását, hanem attól lesz „Krisztus-követő” – azaz keresztény –, hogy szeretettel vállalja azokat a helyzeteket, melyekkel az élet mindennap terheli őt.
Mert szent II. János Pál pápával vallja: „hogy a szenvedésben sajátos erő lakozik, sajátos kegyelem, amely belsőleg Krisztushoz közelíti az embert. (…) Krisztus önnön üdvözítő szenvedésével ott lakik, semmihez sem foghatóan, minden emberi szenvedés mélyén. S ott Vigasztaló Szentlelke, az Igazság Lelke erejében cselekedhetik.” (Salv. Doloris 26)

Az öntudatos keresztény tudatában van annak, hogy Krisztus szűk utat kínál fel az őt követőnek, amely áldozatot, tökéletes önátadást követel. Ezen az úton megismerjük a megpróbáltatások és az üldöztetések töviseit. Olyan út ez, amely Krisztus szavának tanúivá tesz. Krisztus követése tehát nem egy elegyengetett, rózsaszirmokkal behintet úton történő kényelmes utazást jelent. Olykor csüggedést, esetleg szakítást vált ki, mint a hallgatóságból, akkor, amikor az Élet Kenyeréről beszélt az Úr. Több tanítványa visszahúzódását látva, Jézus megkérdezte a tizenkettőt: „Ti is el akartok menni?”(Jn 6,67) Egy másik alkalommal Jézus magát Pétert korholja, aki fellázad a kereszt gondolatára: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint” (Mt 16,23).

Az evangélium fölfedezteti velünk, hogy a szenvedés érték! Elsősorban azért, mert Krisztus szenvedésével váltott meg minket, szerezte meg nekünk a Mennyei boldogságot. De a mi szenvedésünk, az én személyes szenvedésem is érték, isteni értékre tesz szert, ha hittel elfogadom, ha Krisztus szenvedésével egyesítem. A szenvedés nemcsak az örök élet távlatában érték, hanem már itt a földön is. Személyiségünket megtisztítja, lelkünket kinyitja Isten és a felebarátok felé.
Bizonyára már mi magunk is tapasztaltuk ezt, amikor egy-egy ismerősünk életéből, a súlyos szenvedés, a halálközelség megtapasztalása következtében eltűnt életéből az érdesség, a durvaság, a szeretetlenség, a megszólás, kritizálás és helyét átvette az Istenre, s emberre való nyitottság, lelki finomság, figyelmesség, s a hálás magatartás…
A kereszt vállalása annyit jelent, mint meghalni a véges, földi értékeknek, és megnyílni a végtelen Érték, Isten felé.

A mai szentmisén arra kérjük Istent a Segítő Szűzanya közbenjárására, segítsen bennünket és mindazokat, akik valamilyen oknál fogva, akár az idős kor vagy súlyos, gyógyíthatatlan betegség miatt szenvednek, a szenvedés misztériumának elfogadásában. Segítsen mindannyiunkat a meghalás folyamatában, és adjon nyitott szívet, hogy a szenvedés pillanataiban is készséggel tudjuk befogadni az Ő boldogító valóságát. Mert Krisztus követésének végső célja az üdvösség, az örök dicsőség elnyerése.
A szenvedések útja azt jelenti, hogy hasonlóvá válunk Krisztushoz, aki szeretetben élt és szeretetből halt meg a kereszten. Ezért szükséges, hogy elfogadjuk a szenvedés mélyén Isten hívását, és az alázat magatartásával mondjuk ki igenünket, ahogyan Jézus tette az olajfák hegyén vértől verejtékezve: „Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!”(Mk 14,36).

kedd, június 14, 2016

Páduai Szent Antal, mint Jézus Szívének hőse - Esztelnek - hanganyag és képek


Szent Antal napján, június 13-án, hétfőn az ünnepélyes szentmise, délután 6 órától kezdődött, amin az ünnepi szónok és főcelebráns Nt. Sánta Pál, Lemhény-i plébános atya volt. 
A szentmise befejeztével elvégeztük a liliomszentelést és megáldottuk a jelenlévő kisgyermekeket. Annak ellenére, hogy első alkalommal történt ez templomunkban, volt liliom is és gyerekek is voltak szépen. Természetesen felnőttek is voltak, akik hűségesen kitartottak a nagy kilenced végzésében is, függetlenül attól, hogy milyen volt az időjárás… 
.

szombat, június 11, 2016

Csodákat kik látni vágytok, Ó, jöjjetek Szent Antalhoz…

Hála Istennek egyszerű, szép és bensőséges volt az Esztelneki Ferences templomban a Szent Antal nagy kilenced, amin a hívek is aránylag szép számban vettek részt mind a kilenc kedden, ahhoz képest, hogy ilyen formában most először tartottuk meg…

Hálás köszönet a paptestvéreknek, akik vállaltak egy-egy elmélkedést és a szentmise bemutatását, meg a gyóntatást. Isten fizesse!

Szent Antal napján, június 13-án, hétfőn is lesz egy ünnepélyes szentmisénk, délután 6 órától, amit Sánta Pál atya tart, liliomszenteléssel és a kisgyerekek megáldásával összekötve… Hozzunk magunkkal liliomot…

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!