Oldalak

szerda, december 07, 2016

„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. - December 8.

December 8-án, vagyis a mai napon a katolikus egyház és benne mi is Jézus anyja, Mária bűntelen megfoganásának ünnepét üljük.
Az ünnep neve latinul Immaculata Conceptio, ami tulajdonképpen a Boldogságos Szűzanya jelzője, vagyis Jézus édesanyja szeplőtelenül, régisen fogalmazva makulátlanul fogant meg édesanyja, Szent Anna szíve alatt. Vagyis Szűz Mária az eredeti bűntől mentsen fogantatott, Ádám vétke őt nem érintette.

Mit is jelent ez? Az Egyház tanításában kevésbé járatos személyek gyakran összekeverik Mária szeplőtelen fogantatását az Úr Jézus fogantatásával, pedig nem erről van szó. A szeplőtelenség azt jelenti, hogy Mária fogantatása pillanatától, mentes volt az áteredő bűntől, ami egyházunk tanítása szerint rajta kívül csak fiáról, Jézus Krisztusról, az Isten-emberről mondható el.

A szeplőtelen fogantatás hitigazságát, dogmáját IX. Piusz pápa 1854-ben hirdette meg az egyház tévedhetetlen tanításaként, amit a hívőnép már évszázadokkal korábban is vallott és ünnepelt.

A szeplőtelen fogantatás dogmáját mintegy megerősítendő, alátámasztandó tény, hogy a hitigazság kihirdetése után négy évvel a Szűzanya 1858-ban, a dél-franciaországi Lourdes-ban sorozatosan megjelent egy Bernadette nevű szegény parasztlánynak. Az írástudatlan lány kérdésére, hogy ki vagy te, így mutatkozott be: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Ma már a világ egyik leglátogatottabb, leghíresebb zarándokhelye lett Lourdes, ahol nagyon sok csoda történt a Szűzanya közbenjárására.

A mai ünnep lényege az, hogy Mária Isten egyedülálló kegyelméből, mondhatnám azt is, hogy rendelkezéséből az áteredő bűn minden hatásától és következményétől eleve mentes volt. Vagyis a szeplőtelen fogantatás dogmájában, hitigazságában Mária úgy áll előttünk, mint akiben az Isten által elgondolt tökéletes emberség valósult meg, akiben nem volt bűnre való hajlandóság. Akinek akarata nem volt rosszra hajló és értelme nem homályosult el. Ugyanis mindez, az eredeti bűnnek a következménye.

Hogyan volt lehetséges Mária bűntelensége? – Csakis Isten ajándékaként. Ahogy azt a nagy ferences hittudós Boldog Dun Scotus hasonlattal kifejezi: Ádámban az egész emberiség a bűn mocsarába zuhant. A Szűz Anyának is ebbe kellett volna esnie, de Isten különös kiváltsága még a bűnbeesés előtt, zuhanás közben kiragadta őt.
Mindezt tette azért a mennyei Atya, mert méltó hajlékot akart készíteni Fiának a megtestesülésre vonatkozólag. Ezért gondoskodott arról, hogy a méltó hajlék egészen bűntelen legyen. Így Mária az ember Isten iránti romlatlan, tiszta szeretetének képviselője, s ezért egyedül ő lehet Isten méltó társa a megtestesülés művében.

Amikor Mária az angyali üdvözlet alkalmával az angyalnak így válaszolt: „íme, az Úr szolgálóleánya, történjék velem szavaid szerint!”, akkor egyszer s mindenkorra kimondta az igent Isten előtt, amihez élete végig hűséges maradt, olyannyira, hogy Fiában való hite még a szenvedés legnehezebb órájában, a golgotán sem ingott meg.

A mondottak következtében fölmerülhet bennünk a kérdés: lehetséges-e bűn nélkül élni? Igen. Példa erre az Úr Jézus, az Isten-ember, aki önerejéből bűntelen, és a bűn elvevője. Másodszor a Boldogságos Szűzanya, aki Isten jóvoltából mentes a bűntől. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az isteni kiválasztás folytán elveszítette volna szabadságát és képtelen lett volna bűnt elkövetni. Ez a szabadság azonban elsősorban nem a rossz választásának lehetősége, hanem sokkal inkább a minden emberi megfontolástól, félelemtől való szabadság. Utána következnek a Szentek, akik az isteni kegyelmet fölhasználva kiemelkedtek a bűnből. És végül következünk mi, akiket az Úr Jézus szintén megváltott. Ennek köszönhetően, ha készek vagyunk együttműködni az isteni kegyelemmel, mint a Szűzanya, vagy a szentek, akkor mi is kiemelkedhetünk a bűnből.

A szent Szűztől kell megtanulnunk, hogy mit kell kerülni, elhagyni, javítani, megtartani és gyakorolni. Istennek az volt a szándéka, hogy Mária életében a leghősiesebb erények példáját és mintaképét állítsa elénk.

Elmélkedjünk tehát minél gyakrabban a fölött, mit és hogyan tett Mária, és tapasztalni fogjuk, mily hatékony az ő példája. A szent Szűz iránt való tisztelet abban is áll, hogy minden szükségünkben hozzá folyamodunk, és őt ismerjük el védőasszonyunkul és szószólónkul, miután kétségtelen, hogy Jézus Krisztus közbenjárását kivéve, Isten előtt senkié sem lehet hathatósabb, mint az ő szűz Anyjáé. Maga az Egyház is szünet nélkül hozzá folyamodik. Kérjük tehát őt, mint az Egyház kéri.
Azonban ne csak magunk számára kérjük a közbenjárását, hanem mindazok számára is, kiknek boldogsága szívünkön fekszik, családtagjainkért, ránk bízottakért, barátainkért, jótevőinkért.

December 7. szerda - Emléknap: Szent Ambrus püspök és egyháztanító

Iz 40,25-31; Zsolt 102; Mt 11,28-30

Akik az Úrban bíznak, erejük megújul.

"Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű."

Ha elolvassuk a mai evangéliumot, eszünkbe juthat, hogy talán ez kellene legyen a keresztények fő életcélja: tanulni attól a Jézustól, aki szelíd volt és alázatos szívű, aki szeretettel fordult még ellenségei, az őt bántalmazók felé is élete utolsó óráiban. Milyen nagy erő kellett ehhez! Én erre biztosan nem lennék képes - gondolhatjuk a fenti sorokat olvasva.

Pedig Jézus éppen nem az erős és nagyhatalmú embereket szólította meg, sőt ellenkezőleg: "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket!" Pont azokhoz szólt, akiknek legnehezebb a sorsa, nekik/nekünk szeretne lelki nyugalmat adni.

Nem lehetetlen hozzá hasonlóvá válni szelídségben és irgalomban, hiszen, ha az lenne, nem hívott volna meg erre a feladatra minket. S a receptet is megkapjuk hozzá, már Izajás soraiból kiolvasva: "Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el."

Adventi várakozásunk közben és életünk nehéz pillanataiban is jussanak eszünkbe e szavak, s higgyük el: aki az Úrban bízik, erőt kap tőle.

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista


Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

vasárnap, december 04, 2016

Egy szabad országért

"Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna!" – Advent 2. vasárnapja - hanganyag

... Kiváló alkalom az advent erre: útjára engedni egy személyt, akit bűnös szenvedélyeim kielégítésére használok fel, kibékülni egy régi haragossal, megbocsátani az ellenem vétőnek, meglátogatni egy rászoruló beteget, vigaszt vinni egy idős magatehetetlen otthonába, kitakarítani, bevásárolni, karácsonyi örömöt szerezni annak, aki azt sohasem tudja majd viszonozni nekünk... 
.

A nyugati civilizáció hét halálos sebe - P. Barsi Balázs OFM

A nyugati civilizáció hét halálos sebe: 1) A szakrális (Isten-) érzék elvesztése 2) Szekularizmus (világiasság) 3) Relativizmus 4) Vallási szubjektivizmus (”minden vallás egyforma”) 5) Hedonizmus 6) Morális (erkölcsi) összeomlás 7) Antropológiai mutáció (az ember leépítése)
.

December 4. Advent 2. vasárnapja

Iz 11,1-10; Zsolt 71; Róm 15,4-9; Mt 3,1-12 Tele lesz a föld az Úr ismeretével.

"Aki utánam jön erősebb nálam." Én a gyenge ember, aki sokszor fáradtan teszem a dolgom és előfordul, hogy fénytelen nappalokon vonszolom magam, nem a saját ügyemben járok. Az erőtlenség abból adódik, hogy önmagamat viszem önmagamhoz.

A Keresztelő nehéz sorsát, igénytelenségét, emberi korlátait viszi, hordozza. Hálátlan feladat, de mégse lankadt, mégse veszít erejéből a szó, amit kimond: "Térjetek meg!"

Az ember csak akkor érthető, ha Istent hordozza, csak akkor viselhető el az emberi természet, ha azt Isten hordozza. A cél és az eszközök is az Ő kezében vannak.

Ő, aki előttünk, alattunk, bennünk és a másikban van adjon erőt és bátorságot, hogy Rá tekintve a fekete szénből gyémánttá tudjunk változni.

Ő az erősebb, én benne bízok, és ezért adom oda magam mindennap arra, amire szán.

Forrás: nagyböjti és adventi levelező lista



Feliratkozni az üzenetek listájára a következő linken lehet: https://szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

szombat, december 03, 2016

Albert István diakónus gondolatai Advent II. vasárnapján

"Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna!" – Advent 2. vasárnapja

Advent: a vágyakozás és a várakozás ideje. Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna – véli hallani Isten szavát lelke mélyén a nagy gondolkodó, Pascal lelki vívódásai közepette. Adventben ezt így fogalmazhatnánk újra: aki vágyakozik Isten után az már megtalálta – de aki megtalálta Istenét az annál inkább vágyódik utána, hogy még mélyebb kapcsolatban élhessen vele!
Emberi vágyaink cselekvésre serkentenek, és türelmes várakozásra intenek. Cselekvésre, hiszen a rest tétlenség, a naiv csodavárás nem segíthet rajtunk: de ugyanakkor várakozásra is, hiszen a legfontosabbat, Isten kegyelmét nem tudjuk megszerezni a magunk teljesítményével, ezt csak tőle kaphatjuk ajándékba.

A nagy orosz író Dosztojevszkij állítja: „A pokol az a hely, ahová Isten nem néz többé!" Keresztelő János fellépése, igehirdetése, megtérésre szólító felhívása ennek ellenében azt fogalmazza meg: a mi világunk nem pokol, ahová már sohasem pillant az Isten, éppen ellenkezőleg, ehhez a világhoz, az evangélium szavaival élve: közel van a mennyek országa 

„Tartsatok bűnbánatot!" Ezzel a kemény, ugyanakkor reális felszólítással kezdődik az evangélium, kezdődik Jézus élete, kezdődik a mi megváltásunk. A bűn ugyanis mindannyiunkban megfogan, kifejlődik, hatalmába ejt, birtokolni akar. Még azokat is vagy talán azokat még inkább, akik úgy tesznek, mintha hibátlanok volnának, magatartásukat az igazság melletti kiállásnak, élelmességnek, ügyességnek tüntetve fel. A bűn úgy növekszik az emberrel, mint alkonyattal az árnyék.
Történelmi tény, hogy az egyes ember bűne nem marad elszigetelt, hanem tönkretesz közösségeket, nemzeteket, sőt, az egész világot képes pusztulással fenyegetni. A bűn ugyanis nem csupán egyéni tett, minden bűnös cselekedet valamilyen módon lealacsonyítja környezetünk erkölcsi és vallási szintjét, és erősíti a világban működő rossz hatalmát. Vétkeinkkel mi magunk is homályosítjuk az emberek előtt az Örömhírt, amelyet pedig hirdetnünk kellene, amelyről tanúságot kellene tennünk.

Advent második vasárnapjának evangéliuma ez: „Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!" (Mt 3,8). – Igen, a rossz szemléletén, fájdalmán túl van visszaút, van újrakezdés, lehetséges a szabadulás! Ezért imádkozzuk Jézus szavai nyomán a Miatyánkban: „Bocsásd meg a mi vétkeinket" Megváltó működése során annyi megkötözött embert feloldott, meggyógyított, talpra állított, míg azután végül ezzel a mondattal adja vérének kelyhét az emberiségnek: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára". Az, aki komolyan törekszik Krisztus követésére, tudja, hogy állandó feladata, amit Szent Pál apostol fogalmazott meg: „engesztelődjetek ki az Istennel!" (2 Kor 5,20)

Mindig csak bűnbánat és megtérés?! – lázadozik sokakban az emberi gondolkodásmód. Ne feledjük, a bűnbánat nem negatívum, nem csupán a bűnök lerombolását jelenti, hanem új távlatok felfedezését, új értékek megjelenését, ajtónyitást a nálunk nagyobb és jobb előtt. A bűnbánat szabadságot jelent és valami egészen újnak a megjelenését életünkben. A megtérés készséget fejez ki Isten befogadására. Az Eljövendő Istenre figyelünk, és őt várjuk teljes beállítottságunkkal, magatartásunkkal, és minden gondolatunkkal.

A megtérés, életmód-változtatást jelent és feltétele annak, hogy megérinthessen bennünket annak a mennyei Atyának a végtelen szeretete, aki saját Fiát sem kímélte az emberek érdekében, a mi érdekünkben. Istennek ez a cselekedete a mi üdvösségünket szolgálja. Az Üdvözítő, Jézus Krisztus azért jön el, hogy megtisztítson bennünket a bűntől. Azért érkezik el a világba, hogy az isteni Megváltás művét beteljesítse, s megmutassa, hogy Isten irgalma nagyobb a mi bűneinknél. Krisztusban felismerhetjük Megváltónkat és Szabadítónkat. Az üdvösségtörténetben láthatjuk, hogy Isten nem adja fel. Elküldte a prófétákat, hogy figyelmeztessék a választott népet, s ha nem hallgattak rájuk, újakat küldött, akik ugyanazt hirdették. Az idők teljességében pedig saját Fiát küldte hozzánk, aki szintén ugyanazt hirdette, de Őrá sem hallgatott mindenki.

Pedig ez a megtérés lehetséges, mert „tud az Isten kövekből is fiakat támasztani" (Mt 3,9), és egy megtérő bűnösnek jobban örül, mint kilencvenkilenc igaznak (Lk 15,10).
Meg kell térni, de hogyan? Nem elegendő csupán gondolni, vagy erről beszélni, a megtérésnek, mint belső fordulatnak külső jelét is kell adni. A próféták, Izajás, Jeremiás és a Zsoltárok könyve ismételten arra indítanak, hogy szívünk mélyéből forduljunk az Úrhoz, beszéljünk vele, imádkozzunk!
Jelentős az a Jeremiás próféta általi felhívás is, miszerint változtatnunk kell életmódunkon, tetteinken (Jer 7,3). Ugyanis a megtérésben, a bűnbánatban helyreállt új kapcsolat Istennel nem korlátozódhat a templomra: annak mindennapjainkat is át kell alakítania. 
Mivel az Isten és ember találkozásában egymással, embertársainkkal is találkozunk, ezért törődnünk kell a felebarátainkkal, a szegényekkel, az özvegyekkel és az elesettekkel.
Keresztelő János ezek után lép elő igazi óhajával: a megtérésnek, a metanoiának az igazi gyümölcsei, az erények. Jóságot kell gyakorolni, megbocsátást, az illetéktelenül szerzett javak visszaadását és a feltétlen szeretetet. Lukács evangélista ezt így írja le: „Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek egy sincs" majd a megtérő katonáknak így szólt János intelme: „Senkit se bántsatok, és meg ne zsaroljatok, elégedjetek meg a zsoldotokkal" (Lk 3,12).

Keresztelő János radikalitása önmagunk ellen szólít fel minket, amihez akaraterő szükséges. A mai társadalom belső betegségeit, a kereszténység ellaposodását, elkényelmesedését szemlélve az író, Sánta Ferenc ilyen következtetésre jut: „Önmagamban kell legyőznöm a reménytelenséget!" Igen, valami tényleg bennem kell, hogy megváltozzon, ahhoz, hogy a környezetemben is változás állhasson be! Illetve, előbb én kell hogy megtérjek, ahhoz, hogy másokat is „megtéríthessek”: de elsősorban nem csak szavaimmal, hanem tanúságtevő életemmel.

Sokszor felismerjük ezt, de ritkán határozzuk el keményen: harcolni fogunk a bennünk lévő önzés ellen! Begyakoroljuk azt, hogy nem én vagyok a fontos, nem magamat tolóm előtérbe, hogy rám figyeljen mindenki, nem a kényelmemet, megelégedettségemet hajhászom, nem csak a magam javát keresem. Ebben akar a segítségünkre lenni Pál apostol, amikor a szentleckében arra biztat, hogy: „Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére”.

Kiváló alkalom az advent erre: útjára engedni egy személyt, akit bűnös szenvedélyeim kielégítésére használok fel, kibékülni egy régi haragossal, megbocsátani az ellenem vétőnek, meglátogatni egy rászoruló beteget, vigaszt vinni egy idős magatehetetlen otthonába, kitakarítani, bevásárolni, karácsonyi örömöt szerezni annak, aki azt sohasem tudja majd viszonozni nekünk.

A bűnbánó asszonnyal, Zakeussal és az Egyház számtalan konvertitájával, megtérőjével mi is abban a meggyőződésben várjuk karácsony közeledtét, hogy van kiút a reménytelenségből, a bűnből. Advent biztos tudata: „Krisztus elfogadott, felkarolt titeket"- minket (Róm 15,7), ahogyan a szentleckéből hallottuk, csak akarjunk és tudjunk egyre jobbakká lenni, tudjunk ezen az úton előre haladni.
A világ nem pokol, még ha ahhoz hasonló erők is működnek benne: a világ magán hordozza Isten tekintetét, érkezését, megjelenését, megtestesülését, ő az, aki szembe jön velünk, vár ránk, hív minket és megszabadít, ha engedjük neki.

Jézus halálával, feltámadásával és mennybemenetelével nem fejeződött be az üdvösség örömhírének hirdetése, mert Isten minden időben kiválaszt magának olyanokat, akik életüket arra szentelik, hogy tanúságot tegyenek az irgalmas Isten szeretetéről, és szünet nélkül hirdessék a megtérés lehetőségét és szükségességét. Vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel? Vajon hallgatunk-e Isten szavára, amely szolgáinak igehirdetésén keresztül jut el hozzánk ma is? Vajon meddig akarjuk még halogatni megtérésünket? Ne várjunk tovább! Itt az idő, elközelgett hozzánk az Isten országa.