Oldalak

A fejlécben látható kép az Esztelnek-Csángotelep iskolájának udvarán található keresztről készült.

vasárnap, július 20, 2014

„A világ felfeszítette a keresztre a szeretetet”- Évközi 16. vasárnap - hanganyag

„A világ felfeszítette a keresztre a szeretetet” mondta
Jan Korec szlovák bíboros, azonban a kereszt világítja meg az egész világot, ahol pusztít a bűn, a gyűlölet, a bosszú, a féktelen szenvedélyek, üldözések, öldöklések, eljutva egészen a náci és szovjet haláltáborokig, vagy a napjainkban, oktalanul lelőtt utasszállító repülőgépekig, az ártatlanul megölt palesztinok és zsidókig, a hitük miatt zaklatott, anyagi javaiktól, s olykor életüktől megfosztott keresztényekig, illetve a több millió abortuszig…
A Golgotán azonban felgyullad a remény lángja, a jobb lator bűnbánatot tart, a bűn már nem legyőzhetetlen rossz, Jézus feltámad a harmadik napon.

„A világ felfeszítette a keresztre a szeretetet”- Évközi 16. vasárnap

Mai elmélkedésünk bevezetőjéül a Magyar Kurír három újságcikkéből szeretnék idézni:
Mint ismeretes, lezuhant egy malajziai utasszállító repülőgép Ukrajnában az orosz határ közelében. Senki nem élte túl a katasztrófát. A fedélzetén 295 ember tartózkodott. Úgy tudják, hogy a repülőgépet 10 kilométeres magasságban lőtték le…

Egy másik hír: a szentföldön a zsidók és palesztinok közötti krónikussá vált ellentét, újabb háborúba való torkollása mindkét nép számára az ellenségeskedés, a gyűlölet és a szenvedés növekvő légkörében számos áldozatot szed és súlyos humanitárius válságot idézett elő…

És egy harmadik hír, amit a tv-ék és újságok nem igazán vernek nagydobra, annál is inkább, mert az igazából a keresztényeket érinti, az az, hogy Irakban, Moszulban egy nagy „N” betűvel, az arab Nazarat (keresztény) szó kezdőbetűjével jelölik meg a keresztények házát. A már elhagyott otthonokat a kalifátus kisajátította támogatói részére, amelyek még nem üresek, ott a lakóknak a következő lehetőségeket kínálják fel: vagy eltávoznak, vagy áttérnek a muzulmán hitre, vagy fizetik az ún. dzsizia védelmi adót…

Igen, kedves testvérek, ha körültekintünk a világban, és a sok rosszat látjuk a TV képernyőjén, vagy olvasunk róla az újságban, ami naponta történik a nagyvilágban, de sajnos sokszor a közvetlen környezetünkben is, akkor a keresztény embernek könnyen támad, azaz érzése a mai evangéliumi szakaszból vett képpel élve, hogy több a konkoly, mint a jó mag, és hogy a gaz szinte elfojtja a termést. Könnyen bele tudunk tehát helyezkedni az evangéliumi példabeszéd szolgáinak lelkivilágába, akik csodálkoznak, és türelmetlenkedve kérdik: „Uram, ugye jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan került belé a konkoly? Akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk?"
A tanítványok kérdése – érthető. Ősi nehézség, megválaszolatlan probléma: honnan a rossz, a gonosz jelenléte a világban, ha egyszer Isten is és a teremtése is jó? Hogy kerül oda konkoly? Talán a gazda – az Úr – nem elég figyelmes? Hisz hatalma volna megakadályozni a botrányt, avagy nem?
Szent Máté evangélista a földműves életéből vett képpel igyekszik választ adni, erre a természetfeletti igazságot érintő kérdésre.
„Hasonlít a mennyek országa az olyan emberhez, aki jó magot vetett földjébe" - kezdi Jézus a mennyek országáról szóló tanítását. Talán érthetőbb lenne, ha azt mondanánk, hogy a mennyek országának eljövetelével is úgy van, mint azzal az emberrel, aki jó magot vetett a földjébe. A párhuzamot nem a konkrét személy, hanem az esemény egésze között kell felfedeznünk.

Az éppen megszülető és máris üldözések közepette élő egyház a példabeszéd szolgáival és az ószövetségi igaz Jóbbal, vagy a zsoltárossal együtt teszi fel az örök kérdést: Honnan a rossz botránya, és miért élhetnek zavartalan nyugalomban a gonosztevők?
Talán még nagyobb lehetett az elkeseredettségük azoknak az első keresztényeknek, akik hitüket Jézusba helyezték, és abban a hitben éltek, hogy Jézus második eljövetele még az ő életükben bekövetkezik, és tapasztalniuk kellett, hogy késik, s ennél fogva az utolsó ítélet is, a bűnösök pedig élik világukat, a keresztény üldözőkkel nem történik semmi.
Már Keresztelő János hirdette, hogy utána jön az, aki "hatalmasabb", mint ő. „Szórólapáttal kezében kitakarítja szérűjét, és csűrbe gyűjti búzáját, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti" (Mt 3,12). Nem véletlen, ha az Aratás Urának szájába Szent Máté ugyanezeket a szavakat adja: „Megmondom az aratóknak: előbb a konkolyt szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe" (Mt 13,30).

Tudjuk azonban, hogy maga Keresztelő János is, elfogatása után, Heródes börtönében bizonytalanná vált Jézus kiléte felől, látva az ő viselkedését: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?" – kérdezteti tanítványaival Jézustól (Mt 11,3). Máshol a türelmetlen tanítványok az égiek haragját szeretnék lehívni az őket be nem fogadó szamaritánusok városára (Lk 9,54).
Valószínűnek tűnik, hogy Jézus tanítványai közül sokan táplálták magukban a megigazult, könyörtelenül tiszta lelkek közösségének vágyát. Azzal a tudattal élve, hogy ők Isten szent népe és az Úr elpusztítja majd a hitetleneket. Ezek után elképzelhetetlen volt számukra, hogy a messiási idők beköszöntével is fennmaradhat a rossz, és hogy az Üdvözítő műve akadályokba ütközhet.
Igen, ha már eltűrte „az ellenséges ember beavatkozását” a Magvető, itt az ideje, hogy gyomláljunk – vélik ma is az önmagukat igazaknak tartók. Isten országa azonban nem rögtönítélő bíróság.
Hogyan engedheti meg az Isten a konkoly növekedését, egyáltalán a létét… ez felháborító, gondolják a „jók”, legalábbis annak tűnhet, kivéve… ha csak nem rólunk van szó. De ha magunkat látjuk a „konkoly” szerepében, hirtelen megenyhülünk. Hirtelen nagyra értékeljük Isten türelmét. Akkor hirtelen mi is jobbnak tartjuk, hogy várjunk csak az aratásig… Annyi minden történhet időközben! A szolgák türelmetlensége annyiban is abszurd, hogy édes mindegy, hogy a büntetés, amit itt elégetésként ír le a szerző, most vagy később éri utol a vétkest. Az igazi tét, hogy örök időkre szól. Ezért is, csak az számít, hogy elkerüljük a büntetést, hogy aratáskor ne kerüljünk szórólapátra, hanem a magtárba!

A konkoly és a búza példabeszédével Jézus válaszol mindezekre a türelmetlenségekre és kétségekre, a bűnös ember megtűrését illetően. Itt is a végső győzelem üzenetének ugyanazzal a reményt keltő kibontakozásával találkozunk, mint a magvetőről szóló példabeszédben. Amint Jézusban elérkezett Isten küldötte, a Magvető, úgy lesz majd ugyanaz a Jézus az idők végezetén az Aratás Ura.
Az ítélkezés tehát nem a mi dolgunk, és a "farizeusi" hívő magatartás láttán, mely önmagát mások fölé ítélőbíróként állítja, Jézus szavai juthatnak eszünkbe: „Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből." (Mt 7,5).

Szent II. János Pál pápa mondta egy alkalommal: Krisztus keresztáldozata egyszer s mindenkorra meghozta Isten Országának győzelmét. A keresztény élet mégis megköveteli a rossz kísértései és erői elleni állandó küzdelmet, harcot. Az Úr majd csak a történelem végén fog eljönni dicsőségben az utolsó ítéletre, és hogy új eget és új földet teremtsen. De amíg a világ fennáll, tart a jó és a rossz küzdelme elsősorban az emberek szívében.

Az Úr Jézus tehát eljön az idők végén, amikor Isten az üdvösség ajándékával tölti be azt a világot, amely felkészülten várja eljövetelét. Azonban akik elzárkóztak az üdvözítő Isten elől, azok kimaradnak ebből az Isten által megújult világból, mert, ahogy Jézus fogalmaz: aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Mennyei Atyám előtt. .
Addig az időpontig azonban megmarad a világban a jó és a rossz küzdelme, amelyet sokszor az a látszat kísér, hogy a rossz győzedelmeskedett. Ez a látszólagos vereség már Jézus életében is megmutatkozott. Ahová Jézus lépett, mindenütt betegekkel, ördögtől megszállottakkal találkozott, mindenütt meg nem értéssel és ellenségeskedéssel kellett szembenéznie. A gonosz látszólag győzelmet aratott, mert sikerült Jézust igazságtalanul keresztre feszíteni. Ez azonban csak látszat szerint volt kudarc, mert valójában a szenvedés útja lett, azaz út, amelyen keresztül az Istentől jövő üdvösség beárad a világba. Krisztus szenvedése és halála bűneinkért felajánlott engesztelő áldozat volt, így nyílt meg számunkra az üdvösség útja.
Épen ezért a feszület előtt állva nem találunk szavakat. Az Úr Jézus rettenetes kereszthalála a végsőkig kitartó hűségének és minden ember iránti szeretetének legmagasabb rendű bizonyítéka. A kereszt az istenszeretetnek, a megbocsátásnak és az üdvösségnek a helye.

„A világ felfeszítette a keresztre a szeretetet” mondta Jan Korec szlovák bíboros, azonban a kereszt világítja meg az egész világot, ahol pusztít a bűn, a gyűlölet, a bosszú, a féktelen szenvedélyek, üldözések, öldöklések, eljutva egészen a náci és szovjet haláltáborokig, vagy a napjainkban, oktalanul lelőtt utasszállító repülőgépekig, az ártatlanul megölt palesztinok és zsidókig, a hitük miatt zaklatott, anyagi javaiktól, s olykor életüktől megfosztott keresztényekig, illetve a több millió abortuszig…
A Golgotán azonban felgyullad a remény lángja, a jobb lator bűnbánatot tart, a bűn már nem legyőzhetetlen rossz, Jézus feltámad a harmadik napon. A halál és a feltámadás ugyanannak az egyetlen isteni tervnek a két szempontja. A mag, amely elhal, gyümölcsöt terem. A keresztre feszített Úrnak hatalma van ahhoz, hogy minden embert magához vonzzon és boldogítson.

Ha tehát a világban olyan jeleket látunk, amelyek mintha azt jeleznék, hogy Isten nem törődik a világgal, akkor tudnunk kell, hogy ez azért van, mert Isten nem akarja, hogy a konkollyal a búza is kitépődjön.
Amikor a saját életünkben találkozunk a rosszal, olyan helyzetbe kerülünk, amelyből nem látszik továbbvezető út, nem szabad engednünk a kísértésnek, amely azt súgja, Isten elhagyott minket.
A szenvedésnek és a rossznak sokféle látványos jelenléte a világban arra utaló jel is lehet, bármennyire is idegenkedünk tőle, hogy Isten közeledik felénk az üdvösség ajándékával. Így a szenvedés és a rossz a remény jelévé válhat a hívő ember számára.

Ez nem valami rendkívüli elmélet, amely túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Való igaz, hogy szépségét és értékét csak mélyen hívő szemmel tudjuk felfedezni. A szenvedés a felszínről nézve soha nem szép és nem kívánatos, maga Jézus is szeretet volna szabadulni tőle az olajfák hegyén… De Krisztus Urunk kereszthalála óta a hívő ember számára nyilvánvaló, hogy van értéke és értelme. Abban az életben, amelyet összetört az ellenségeskedés, a szeretetlenség, a gyűlölet, a zűrzavar, Jézus jön felénk Isten erejével és az üdvösséggel a világba… az én világomba is.

Testével és vérével, életével, amelyet a gonoszság feszített keresztre, meggyógyította a bűn által okozott sebeket. Ezzel a gyógyító jelenlétével van jelen közöttünk, amelynek az eucharisztikus áldozat, az Oltáriszentség a legnagyobb jele, ahol táplálékul adja önmagát nekünk naponta ezerszer és ezerszer, a világ minden oltárán, hogy belőle és vele táplálkozva küzdhessünk a rossz és a szenvedés ellen, de ha Mennyei Atyánk úgy látja jónak, akkor Szent Fiához hasonlóan járhassuk keresztutunkat, amely a nagypénteki eseményeken át is, a mennyei dicsőségbe vezet.

péntek, július 18, 2014

Te is világbajnok lehetsz... – Imre atya írása

A kép forráshelye
Aki az este megnézte a labdarúgó világbajnokság döntőjét, amelyet Németország és Argentína vívott egymással, bármiképp is gondolkodik a labdarúgásról, bármiképp is érez, egyet mindenképp el kell, hogy ismerjen: Remek küzdelem volt! Mindegyik játékos túlnőtt önmagán! Micsoda kitartás volt mindegyikükben! Milyen nagyszerű csapatszellem uralkodott közöttük! És milyen erős lélek hajtotta őket az egész turné alatt!

 A végén, azt hiszem, megérdemelten nyertek a németek...

Ami engem – mint lelkipásztort – különösképpen megfogott, az az, hogy a mérkőzés utáni interjúk mindegyikében azt mondták a világbajnok játékosok: „Tudtuk, hogy mit tudunk. Ismertük erősségünket. Csak elő kellett hoznunk… És ez ma sikerült!“

Hallod? „Tudták, hogy mit tudnak!“
Ez a siker egyik titka: Tudni, hogy mire vagyok képes!
Mi szunnyad bennem?
Mi az, ami az én erősségem, tehetségem, talentumom?
Mi az, amiben verhetetlen vagyok?

Majd így folytatták: „Kellő időben hozni kell a formát, elő kell csalogatni magadból azt, amit tudsz!“

Te ismered-e erős oldaladat? Legnagyobb tehetségedet, legsajátosabb talentumaidat? Tudod-e, hogy mi szunnyad benned? Tudod-e, hogy mit tudsz?

Hogy nincs benned semmi ilyen?
Nem hiszem! Mindenkiben van valami nagy! Isten mindenkinek adott legalább egy olyan tehetséget és talentumot, amely csak benne van meg. És azért adta neki, hogy azzal boldogságát megteremthesse! Csak ezt a talentumot meg kell keresni, és a kellő időben elő kell venni, be kell dobni a serpenyőbe!

Mint tegnap a világbajnokok...

Ha nem ismered talentumaidat, akkor azt hiszed, hogy nem is léteznek...
Akkor mások kezéből irigyled a „szerszámokat”, holott a tiedben is vannak, és nem is akár milyenek...
Akkor nem is tudod bevetni őket...
Akkor nem tudod, hogy mire hagyatkozhatsz magadban...

Hogy mi a legnagyobb erősséged?
Talán az igazságra való törekvésed...
A minden iránt való élénk érdeklődésed...
A mások felé való nyitottságod...
A mindenkivel szembeni szívjóságod...

Hogy mi a Te tehetséged?
Lehet, hogy szeretni tudásod...
Érzékenységed...
Sikerre való törekvésed...
Elvhűséged...
Éleslátásod...
Sokoldalúságod...
Kitartásod...
Kiegyensúlyozottságod...

Hogy mi a sajátos talentumod?
Esetleg derűs lényed...
Mosolyod...
Segítőkészséged...
Megbocsátani tudásod...
Vagy valami más...

Keresd meg!

Ha felismered és megkeresed legnagyobb erősséged, akkor tudod, hogy mire számíthatsz magadban...
Akkor tudod, hogy mire építheted jövődet...
Akkor magadat is többre becsülöd majd...
Akkor Te is világbajnok lehetsz...

A magad világbajnoka...
Életed és sorsod világbajnoka...

És ez több Neked, mint – noha az sem kevés! -, hogy Németország megnyerte a labdarúgó világbajnokságot.

Hajrá hát! Még ma keresd meg, hogy mi benned a legnagyobb, csalogasd elő és vesd bele a serpenyőbe!

Adja Isten, hogy sikerüljön Neked!
Ezt kívánja szeretettel
Imre atya 

Stuttgart, 2014-07-14.

csütörtök, július 17, 2014

A nagybetűs PAP

Az-utolsó-hegycsúcsKépzeld el, hogy egy temperamentumos spanyol családba csöppensz. Egyre több nagyszerű embert ismersz meg, jókat beszélgettek és esztek együtt. A hosszas beszélgetések során folyton szóba kerül egy pap, Pablo Dominguez. Érdeklődve hallgatod, hogy milyen jó történeteket mesélnek Pabloval kapcsolatban. Szeretnél megismerkedni Pabloval, de megtudod, hogy nem rég meghalt. Megdöbbensz. Hiszen ezek az emberek oly sok élettel és lelkesedéssel beszélnek róla! Egyáltalán nem úgy mint, aki meghalt. Emléke és szellemisége még mindig élő és hatással van az emberekre. Ilyen érzésem volt, miután megnéztem Az utolsó hegycsúcs című filmet, amely egy kiváló pap életét és halálát mutatja be a barátai szemüvegén keresztül. A szentek életétől készült filmek általában egy történetet festenek elénk. Itt azonban más a helyzet.

Műfaját tekintve nyomozóriport. A vágástechnika mesterien és humorosan keveri össze Pablo felvett előadásait és beszédeit barátainak visszaemlékezéseivel, hogy ezzel egy teljes és hiteles képet alkosson a nézők számára. Ez különösen szórakoztató és játékos. A film készítői sok anyagot dolgozhattak fel, mert mindig a legjobb és a legodaillőbb képeket, videókat és hanganyagokat használták fel a filmhez. Nem volt olyan érzésem, hogy „Na, ez most hogy kerül ide?” Nagyon jónak tartom, hogy a film készítői minden lehetőséget megadtak arra, hogy Pablo gondolkodásmódjába beleláthassunk.

A film egy mai problémát vet fel. Az emberek nem tudják hova tenni a papokat. Éppen ezért a rendező azt tűzte ki célul, hogy megvilágítja a papi élet és a cölibátus szépségeit. Nem azzal, hogy minden áron magyarázatot akar adni rá, hanem azzal, hogy megmutatja szépségeit és lehetőségeit, amelyek csak erre az életállapotra jellemzők.

A folytatás a következő linken olvasható: Istenről, vallásról, életről, emberről.

vasárnap, július 13, 2014

Kiment a magvető... - Évközi 15. vasárnap - hanganyag

Esztelnek: Ferences templom - Olvasmányt olvas: Szőcs Dávid, Szentleckét: Timea, Mallersdorfi Ferences nővér, kántor: Jonucz Alfonz zenetanár és a „Szűz Mária Krisztus anyja”-t énekli Keresztesi Ildikó és a nagykárolyi CARMINA RENASCENTIA régizene együttes.

A nagykárolyi CARMINA RENASCENTIA régi zene együttes előadása – képes beszámoló (következik hamarosan a film anyag is)

"Íme, kiment a magvető vetni" - Évközi 15. vasárnap

A mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézusnak a magvetőről szóló példabeszédét hallhattuk. A példabeszéd – ami nekünk talán kissé idegen – megszokott volt Jézus kortársainak.
Jézus úgy tanította az embereket, hogy igazságait egyszerűen, rövid és érthető módon adta elő. Szavait első hallásra meg lehetett érteni. Történeteken, példabeszédeken keresztül adta elő igazságait. Az igazságot a történetből kellett kihámozni. A mai evangéliumban ilyen történetet, példabeszédet hallhattunk.
A példabeszédek által az Úr két dolgot akart elérni: egyrészt, az emberekhez saját nyelvükön szólni, másrészt meg akart osztani valami nagyon fontosat velük, ami meghaladja az emberi igazságokat. A képek, amiket használ, világosak és érthetőek, hiszen hallgatói életéből származnak. Azonban mélyebb szemlélést, a szívvel való látást igénylik.
Arra hív bennünket az Úr általuk, hogy ne maradjunk meg a szavak nyilvánvaló értelménél, hanem kérdezzünk, keressünk járjunk utána, és hagyjuk, hogy az elrejtett értelem megérintse a szívünket, lelkünket.
Kt. Talán a mai példabeszéd sikeresebb elmélyítéséhez jó tudnunk, hogy Palesztinában, a Szentföldön az emberek nem úgy vetettek, mint nálunk szokás, hogy előbb fölszántják a földet és csak utána vetik el a magot, majd beboronálják. Még kevésbé használtak gépet a vetéshez, mint manapság. Ott a szántóföld az előző évi aratás óta parlagon hevert, műveletlen volt arra, hogy az új vetést befogadja.  Először bevetették a földet, egészen a  mezsgyéig, és utána láttak neki, hogy felszántsák és a magot a földbe keverjék.
Így történhetett meg az, hogy az elvetett mag egy része az útfélre, a letaposott földre hullott. A járókelők tovább tapostak rajta. Bevetette a magvető a köves talajt is, ahol még volt némi termőföld. A tövist, bogáncsot és gyomot nem irtotta ki vetés előtt, hiszen úgy is szántott a vetés után. A gazt és a tövist a szántó eke szakította ki tövestől a földből.
Tehát miután az egész földet bevetette a gazda, akkor látott neki a szántásnak. Ezek szerint a magvető csak szántáskor vehette észre, hogy helyenként milyen a talaj.

A mai példabeszéd értelmét maga Jézus magyarázza meg, teszi érhetőbbé a tanítványok, s mindannyiunk számára: „A mag az Isten igéje” (Lk 8,11), olvashatjuk Szt. Lukács evangéliumában. A magvető Jézus Krisztus. Kétezer évvel ezelőtt ő maga Palesztinában vetette a magot, és elküldte tanítványait, hogy ugyanezt tegyék a világban. Jézus Krisztus, aki ma Egyházában a Szentlélek erejével jelen van, továbbra is széles körben, és bőkezűen veti az Atya magvát.
A föld, azaz az emberi szívek állapota azonban ma sem egyforma. Az Evangélium „az út mellé hull” (Mk 4,4), amikor valójában nem hallják meg; sziklára hull (Mk 4,5), anélkül hogy földbe kerülne; tövisek közé hull (Mk 4,7), de az emberi szívekben a sokféle gond, hamarosan megfojtja. De egy rész jó földbe hull (Mk 4,8), tudniillik olyan férfiak és nők szívébe, akik készek rá, hogy személyes kapcsolatban éljenek Istennel, és együttműködve a felebarátokkal bő termést hoznak.
Jézus a példabeszédben a jó hírt nyilatkoztatja ki, Isten Országának örömhírét – amely a szántóföld nehézségei, a világ feszültségei, konfliktusai és gyötrő kérdései ellenére is eljön. Az evangélium magva termékennyé teszi az emberi történelmet, és nagyon jó aratást ígér. Jézus azonban figyelmeztet is: Isten magva csak a jól felkészült szívben csírázik ki és hoz bő termést.

Érdemes lenne csak magunkra vonatkoztatni ezt a mély tartalommal rendelkező példabeszédet. Szemléljük magunkat, mint földet, mint talajt, amelynek az a feladata, hogy befogadja az isteni Ige magvait.
Szakítsunk egyszer tudatosan időt arra, hogy így, talajként szemléljük önmagunkat, és beszélgessünk el Istennel magunkról és életünkről. Mert Ő szeretné átváltoztatni a terméketlen talajt termőfölddé, ha azzal küzdünk, illetve a termőt még jobbá akarja tenni. De csak akkor teheti, ha lehetőséget adunk Neki és megnyitjuk a szívünket Neki és működésének.

„Íme, kiment a magvető vetni!”- kezdte Jézus tanítását a genezáretitó partján, a nagy tömeg előtt.  Mivel az Ő tanítása örök érvényű, ezért ma nekem szól. Ezek a magok ma felém hullnak! A lelkem, a szívem földjébe.
Én milyen föld, milyen talaj vagyok a mag számára? Útfél? Az elvetett mag egy része  az útfélre, a járókelők által letaposott földre került. Kemény talaj volt az a magok számára. Ráadásul, az ott röpködő égi madarak  egy részét felcsipegették. Ezen a talajon nem sok termés volt várható.
Ilyen vagyok én is? Itt ülök a templomba, de amikor hazamegyek, minden érdekesebb dolog leköti a figyelmemet, és el is felejtem, hogy szólt hozzám Valaki?

Köves talaj? A mag másik része köves talajra hullott. Kevés volt a föld számára. Gyorsan kikelt, mert nem került mélyen a földbe. A perzselő Nap hamar kiszárította, mert nem volt elég nedvessége sem, tápláléka sem.
Örülök a krisztusi tanításnak itt a templomban, de visszatérek a „világba”, a szürkehétköznapokba, és jól megvagyok úgy, ahogy eddig voltam? Nem adok tovább semmit abból, amit itt kaptam?

Tövises föld vagyok? Más magok a tövisek közé kerültek. Egy darabig nőttek a tövisekkel, gyomokkal, gazokkal, míg azok a táplálékot, vizet, levegőt el nem vették tőlük. A gyorsan növő gazok elfojtották a kikelt és növekedésnek induló búzát.
Átmenetileg fölszabadulok napi gondjaim alól, de nem tudom elengedni, és Istenre bízni azokat. Meg kell felelnem a munkahelyi elvárásoknak, a családom, a szomszédaim igényeinek, saját boldogságomnak? Istennek már nem is jut időm megfelelni?

Vagy lehet, hogy jó föld vagyok? A példabeszéd szerint a magok egy része jó termőföldbe jutott. Különféle mértékben, a talaj jóságának megfelelően hoztak több-kevesebb termést: harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést.
Van bennem jó föld is? Kimegyek a templomból, s igyekszem tettekre váltani a hallott tanítást, a családban, a szomszédokkal való kapcsolatomban, a munkahelyemen, esetleg rosszakaróimmal szemben, ha vannak ilyenek, azzal, hogy nem csak beszélek róla, hanem teszem is azt, amit az Úr kér tőlem?
Hagyok időt Istennek, hogy szeressen, és magamnak, hogy ezt észrevegyem? Talán látszik is rajtam, hogy Isten nagyobb boldogságot tud adni, mint a siker és az elismerés?

Jézus a példabeszéd végén ezt mondta: akinek van füle a hallásra, az hallja meg!
Jézus a legkiválóbb igehirdető volt, nagy tömegek hallgatták, mégis tudta, hogy a hallgatók jó része különböző okok miatt mégsem fog gyümölcsöt teremni. A közeljövő megmutatta, hogy igaza volt. Mintegy háromévi prédikálás után, melynek során ezrek hallgatták szavait és látták a csodáit, pünkösdig mindössze százhúsz tanítvány tartott ki hűségesen Jézus követésében.
A kérdés az, hogy mi hol vagyunk? Megelégszünk avval, hogy a Jézushoz tartozó, keresztlevéllel is igazolható "sokaság," a "kereszténység," az "egyházközség" része vagyunk, vagy Jézusnak mindent alárendelve, teljes szívvel követjük Őt? Mi lehet Jézus véleménye a mi kereszténységünkről? Mi vajon kitartunk Isten tökéletes akaratában, amíg megjelennek életünkben a Szentlélek bőséges gyümölcsei, vagy meghátrálunk a próbák és a kísértések között?
Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!
Jézus szavai azt fejezik ki, hogy Ő nemcsak, egy életből vett történetet mondott el a magot vető emberről. Ezt az életformát sokan ismerték és gyakorolták is a megélhetésük érdekében. Jézus szavainak mélyebb értelmet kell tulajdonítni. A példabeszéden, mint mondtuk korábban, el kell gondolkozni. Valamit meg kell belőle tanulni mindenkinek a maga számára. Akinek ez sikerül, az valóban "halló" füllel hallotta Jézus szavait.
Mivel Jézus ebben a példabeszédben, de a többiben is az "Isten országáról" a "mennyek országáról" akarja tanítani az embereket, a tanításokban ennek az országnak valamelyik részét, valamelyik vonását mutatja be. Ezt kell megtalálni.
Jelen esetben ez nem más, mint az Isten igéjének, tanításának sorsa az emberi lelkekben, szívekben. Siker és kudarc, eredmény és eredménytelenség figyelhető meg.
Marad a kérdés: mit tudok tenni én, hogy Isten országának vetése bennem és környezetemben jó talajra találjon, és sok termést hozzon? Hová tartozom, tartozunk? A sokaságba számol minket Jézus, vagy a "tanítványok" közé? "Akinek van fülük a hallásra?

Imádkozzunk ma magunkért és egymásért, hogy egyre jobban és egyre mélyebben megérezzük és megtapasztaljuk azt az igazságot, amit Jézus ezzel a példabeszéddel fejez ki, és hatalma is legyen ennek az igazságnak, hogy életünket tartósan megváltoztassa, egymásra figyelővé, a békességen munkálkodóvá, s ez által jobbá és boldogabbá tegye.

péntek, július 11, 2014

6 apró, férjeknek szóló tanács, hogy jobban tudják szeretni feleségüket már ma...

bjutivu

A kis dolgok tényleg nagy változást hozhatnak!

Büszkén mondhatom, hogy már 4 és fél éve vagyok házas. Ez már igazán szakértővé tesz engem a nőkkel és a házassággal kapcsolatban, igaz? (Hagyom, hogy a feleségem szemforgatása válaszolja meg ezt a kérdést.)
Mindig tanulok és kihívások elé állok, és természetesen próbálom jobban végezni azokat a dolgokat, amelyekről tudom, hogy kellene. Ezeket az ötleteket vagy más emberektől szedtem vagy csupán tapasztalatból.
E mellé egy kis háttér információ arról, hogy honnan jövök: otthon dolgozom és a munkám az egyetlen bevételi forrásunk. A feleségem gondoskodik a két kisgyermekünkről, ő intézi a vásárlások legnagyobb részét és a házimunka jelentős részét. Mindenkinek más a helyzete, és ez így van rendjén; nem szándékozom azt állítani, hogy minden házasságnak pont így kellene kinéznie. Azért említem ezt, mert ezt a felállást ismerem a legjobban, és néhány ötlet különösen csak a mi helyzetünkhöz köthető.
És most, semmiféle kidolgozott sorrendet nem követve, itt van hat tanács, amelyről, úgy gondolom, segíthet egy férjnek már ma jobban szeretni a feleségét.

1) Kérdezz rá a napjára mielőtt a sajátodról kezdesz beszélni.
Mindketten keményen dolgoztatok. Mindketten el vagytok fáradva. Talán mindkettőtöknek van olyan dolga, amit meg akar osztani. Azonban kérdezz rá előbb te az ő napjára. Mindig.
Ez rámutat arra, hogy értékeled, amit csinál és amit gondol, s ez megmutatja, hogy értékeled őt magát.

A folytatás az "Istenről, vallásról, életről, emberről..."   weboldalon érhető el.