Oldalak

szombat, április 18, 2015

Az Esztelneki Szent György búcsúra készülőben - már egészen közel van

A kép forrás helye itt érhető el
Templomunk védőszentjének, Szent György vértanúnak ünnepe, búcsúja számomra ismeretlen oknál fogva már egy jó ideje elmaradt. Az idéntől ezt szeretnénk újraindítani, és egy lelkigyakorlatos készülődéssel a hívek tudatába visszalopni. 
A lelkigyakorlat vezetője Ft. Bartos Károly, kézdisárfalvi plébános lesz.

Lelkigyakorlatos programunk a következő:

Április 21-én este 6 órától szentmise lelkigyakorlatos beszéddel. Szentmise után találkozó a nőkkel – vezeti Erika, Csíkszentdomokosi Segítő Nővér. 

Április 22-én este 6 órától szentmise lelkigyakorlatos beszéddel. Szentmise után találkozó a férfiakkal – vezeti a lelkigyakorlatos atya, Bartos Károly és munkatársa. 

Április 23-án este 6 órától szentmise lelkigyakorlatos beszéddel. Szentmise után találkozó a fiatalokkal - vezeti a lelkigyakorlatos atya, Bartos Károly.

Biztatunk mindenkit: férfiakat, nőket és fiatalokat, esztelnekieket és a szomszédos településeken élőket, hogy használják ki a lelki-haszonnal járó búcsús előkészületek adta lehetőségeket.

Az ünnepi, búcsús szentmise 24-én, pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik, amelyre mindenkit szeretettel várunk. 

Az újraindított búcsús szentmise szónoka Fr. Laczkó-Dávid Anaklét ofm lesz, a Szárhegyi ferences kolostorból.

fr. Szilveszter ofm

vasárnap, április 12, 2015

VATICAN: REGINA COELI FERENC PÁPÁVAL (2015.04.12.)

A kereszténység egy nagy Remény virága! – Isteni Irgalmasság. vasárnapja - hanganyag

Az idei húsvét úgy provokál bennünket is, mint egykor Jézus Lázárhoz intézett szavai: gyere ki sírodból. Mert Jézus nemcsak tud rólunk, nemcsak figyeli behatároltságunkat, a „félelemtől bezárt ajtóinkat”, hanem bennünk és közöttünk él. Be akar vonni a húsvét sodrásába, részesíteni akar a Vele való találkozás örömében, hogy megváltozott életvitelünk másokra is átragadjon, hogy mások számára is vonzó legyen a kereszténység nyújtotta remény és bizalom az új lehetőségekben, az új életben, amelyet a Feltámadott és Irgalmas Krisztus kínál fel minden egyes embernek.

A kereszténység egy nagy Remény virága! – Isteni Irgalmasság. vasárnapja

Életünk sokféle eseménye, a nagyböjt bűnbánati ideje, esetleg egy jó szentgyónás Isten kegyelméből lehetőséget adott, hogy elgondolkodjunk életünk értelme felett. Ezek a külső és benső események bevilágítanak emberségünk legmélyébe, úgy hogy keményen megtapasztalhatjuk korlátainkat, lehetőségeink határait.
Ki győzi le az élet törékenységét, ki képes arra, hogy megtörje a halált, amely kemény falként mered elénk az élet egy váratlan pillanatában? – merül föl bennünk a kérdés.

Az apostolok, Jézus tanítványai is ezt érezhették, hasonló kérdések gyötörhették őket, amikor a nagypénteki tragikus események után rombadölve látták minden reményüket.
Lelkesedtek Jézusért, mindenki szép jövőt jósolt nekik – és ők ennek reményében mindent elhagytak. Három év röpült el az életükből visszafordíthatatlanul – és Nagypénteken mindent keresztülhúztak. Megriadva szaladtak szét, becsapottnak érezték magukat várakozásukban. Most már csak a túlélésen gondolkodtak – szép volt, jó volt, de kár hogy ez lett a vége.

És mégsem a befejezés volt ez, a látszólagos nagy kudarcot Isten meglepetése oldotta fel. Olyan meglepetés, amely minden előző fordulatot felülmúl, ennek nincs előzménye, összehasonlíthatatlanul egészen új.
Jézus legyőzte a halált, legyőzte a kínt, az elveszett reményt. Erre senki nem számított, bár előre megmondta. Ez semmilyen földi forgatókönyvben nem volt benne – mert emberileg gondolkodva, a vég után semmi nem következik. Csupán Isten világában lehetséges az, hogy újra kivirult az élet.
Az, ami Jézussal történt nem csak rá vonatkozik, hisz a feltámadás tanúit mind bevonta ebbe az új lehetőségbe.
Az első Mária Magdolna volt, szeretetének jutalmaként. Nem tudott belenyugodni abba, hogy egy nagy kő feddje mindazt, amit Jézus jelentett neki – így láthatta a Feltámadottat.
Péter és János az első hírre, hogy üres a sír rohantak megbizonyosodni, és az otthagyott leplek már nem csak a tapasztalatot jelentik számukra, hanem a hit világába tartoznak – látták és hittek.
Aztán jött az első találkozás Húsvét este, amelyről a mai evangéliumi szakasz számol be, s amelyet még jó néhány követett, hogy megértsék a nagy igazságot – ahol véget ér az ember tehetetlensége, ott kezdődik Isten minden-hatósága.

Így a Feltámadottal való találkozásuk adta vissza a tanítványoknak az apostoli lendületet, újra éledt a jövőbe vetett reményük, bizalmuk, most már újra nem sajnálták, hogy mindent elhagytak, és semmi nem téríthette el attól, hogy ennek az új életnek az öröméről, a feltámadás tényéről beszéljenek.
Ilyen alap élményből fakad Szent Pál felszólítása is a Kolosszei levélben: "Krisztussal ti is feltámadtatok. Keressétek tehát azt, ami odafönt van."

Ezek után elmondhatjuk, hogy a kereszténység nem holmi ideológia szüleménye. Még csak nem is ravaszul kiagyalt emberi terv, vagy ügyes filozófiai termék (mint amilyen például a marxizmus, szocializmus… stb.). NEM! Egyszerűen egy nagy Remény virága!
Szent Péter első levele élő, diadalmas, győztes reménynek nevezi ezt és azt állítja, hogy a kereszténynek mindig készen kell lennie arra, hogy okát tudja adni annak a reménynek, ami élteti, eltölti és alázatosan is büszkévé teszi.
Alig tíz évvel Krisztus halála után az antióchiai keresztények között már régi „szokás” volt a kenyértörés ünneplése. Ezt mi eucharisztiának, szentmisének mondjuk. Tíz év nagyon kevés legendák, mitológiák képződéséhez. Az Egyháznak még nem voltak templomai; nem voltak meg az evangéliumok szövegei, nem volt újszövetségi Szentírás, nem volt világot behálózó szervezete. Mégis Egyház volt. Elevenen élt benne Jézus keresztjének és feltámadásának az emléke, jelenlétének tudata.

Két óriási felfedezésből született az Egyház. Az egyik, hogy a kereszt nem tragédia, nem csőd, hanem az üdvösség titka, munkálója volt! A föltámadásban lett ez nyilvánvalóvá.
A második nagy felfedezés pedig: a föltámadás maga sem a végső szó, nem végállomás, hanem valami még nagyszerűbb, még fenségesebb valaminek az elő-íze, záloga. S ez a nagyszerű Valami Krisztus úgy nevezett „második” eljövetelekor lesz nyilvánvalóvá.
Az ebbe vetett, szinte fékezhetetlen vágy, vagyis Remény indította el azt a nagy folyamatot, amit kereszténységnek nevezünk. Erről tanúskodik a szentmise azóta is ismétlődő, megingathatatlan hitvallása: „Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”. S ahogy Tamás apostol kezdeti hitetlensége nem volt képes ezen változtatni, úgy a pokol kapui sem tudják ezt a reményteli hitet megingatni.

Ha gyakran meg is tapasztaljuk emberi létünk határait, ha el is csüggesztenek az előttünk álló korlátok, akadályok, gyengeségek és hiányosságok, még akkor sem szabad elcsüggednünk, kétségbeesnünk, hanem tudnunk kell, különösen ma az Isteni Irgalmasság Vasárnapján, hogy saját bűneink sem kötözhetnek meg – mert Krisztussal új lehetőségünk nyílott, feltámadásából új remény és irgalom fakadt a mi számunkra.

Szent II. János Pál pápa, aki 2000. április 30-án elrendelte az Isteni Irgalmasság ünnepét, mondta, hogy „a húsvéti misztérium magában foglalja az irgalom teljes kinyilatkoztatását is, vagyis annak a szeretetnek a kinyilatkoztatását, amely erősebb a halálnál, és hatalmasabb a bűnnél és mindenfajta rossznál; az irgalmas szeretet kinyilatkoztatását, amely felemeli az embert a legnagyobb bukásokból, és kiszabadítja a legnagyobb veszedelmekből is.” (Dives in misericordia. 96. pont)
Amikor a Szentírásban olvassuk Izaiás prófétának a szenvedő Messiásról írt megrázó látomását, az evangéliumokban Jézus szenvedéstörténetét, amikor elvégezzük a nagyböjti áhítatgyakorlatokat, és látjuk Jézust vérrel verejtékezni a Getszemáni-kertben, látjuk, amint megostorozzák, tövissel koronázzák, elkísérjük újra meg újra a keresztúton, egészen a Golgotáig, és ott látjuk keresztre feszítve: akkor elénk tárul Jézus Szívének végtelen jósága és irgalma. Hiszen mindezt értünk, bűnös emberekért vállalta. Lélekben álljunk Jézus keresztje alá, és ismételjük: "Jézus Krisztus szerettél engem és meghaltál értem. Milyen határtalan nagy a te irgalmas szereteted irántam, irántunk, bűnös emberek iránt. Valóban, a nagyböjti idő és a szent három nap a legalkalmasabb idő arra, hogy felismerjük a zsoltáros szavainak igazát: "Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, könyörületre hajlik szíve".
Figyeljük meg, hogy a Szentlélektől sugalmazott zsoltárokban, a szentmise imáiban és még számtalan imában a leggyakrabban ismétlődő kérés így hangzik: irgalmazzon nekünk a Mindenható Isten.
Kérjük ezt nagy bizalommal, beismerve, hogy bűnösök vagyunk, de bánjuk bűneinket, és el akarjuk kerülni azokat. Merjük kérni Isten irgalmát, mert hisszük és meggyőződéssel valljuk, hogy Isten végtelenül irgalmas, aki a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát.

Az idei húsvét úgy provokál bennünket is, mint egykor Jézus Lázárhoz intézett szavai: gyere ki sírodból. Mert Jézus nemcsak tud rólunk, nemcsak figyeli behatároltságunkat, a „félelemtől bezárt ajtóinkat”, hanem bennünk és közöttünk él. Be akar vonni a húsvét sodrásába, részesíteni akar a Vele való találkozás örömében, hogy megváltozott életvitelünk másokra is átragadjon, hogy mások számára is vonzó legyen a kereszténység nyújtotta remény és bizalom az új lehetőségekben, az új életben, amelyet a Feltámadott és Irgalmas Krisztus kínál fel minden egyes embernek.