Oldalak

vasárnap, február 14, 2016

A Lélek ösztönzésére a pusztába vonult – Nagyböjt első vasárnapja

fr. Szilveszter archívuma
2010 hamvazószerdáján Benedek pápa a nagyböjti szent időt egy zarándokúthoz hasonlította. „Negyven napig tart ez az út, amely elvezet minket az Úr húsvétjának öröméhez. Ezen a lelki zarándokúton nem vagyunk egyedül, mert az egyház a kezdetektől velünk tart és támogat bennünket Isten Szavával, amely magában foglalja a lelki élet programját és a bűnbánatra hívó elkötelezettséget, valamint a szentségek kegyelmével”. 
Zarándokutunk kezdetén Isten Szava Jézus pusztai tartózkodásának és megkísértésének történetét tárja elénk. Tudomásunkra adja, hogy a lelki zarándokút nem mentes a kísértésektől, a megpróbáltatásoktól, de ezt Isten Igéjével le lehet győzni, s a győzelemből szabadság, élet és feltámadás, sőt Istennel való személyes, benső találkozás fakad.

Az evangéliumi leírásból, egészen világos, hogy Jézus a Lélek ösztönzésére megy a pusztába, hogy Istennel legyen. A puszta az Istennel való találkozás helye volt a választott nép számára és később sok keresztény számára is. Jézus tudatosan, határozottan indul el a pusztába, az Istennel való bensőséges együttlét és az érte való küzdelem helyére. Elhagyja a világot, keresi a csendet, a magányt, ahol Isten szavát tisztábban hallhatja, nyilvános működésére vonatkozó akaratát egyre jobban megismerheti.
A megszokott, mindennapi életből pusztába vonuló Jézus példát ad nekünk arra, hogy nem elégedhetünk meg a rutinos, hagyományos vallásossággal, az éppen eléggel, hanem többre kell törekednünk. Több csöndre, több elmélyült gondolkodásra, igényesebb lelkiéletre: életszentségre. Ez pedig sokszor választás elé állít, bennünket: vagy megyünk a megszokott kényelmes utunkon, vagy rátérünk az olykor meredeknek tűnő szűk útra.
A változtatni nem akaró, a megszokott kényelméhez, s olykor bűnös életviteléhez ragaszkodó ember aligha fog találkozni Istenével. A kényelem, a kis megalkuvások, apró árulások, megszokott bűnök légköre ezt nem teszi lehetővé. Istennel az találkozik, aki kivonul a pusztába, mint Jézus. Aki bátran ott hagyja a megszokottat, a kényelmeset, és a többet akarás nagylelkű szeretetével képes lemondani, áldozatot is hozni Istenért. 

Az Úr Jézus „A Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán”(Lk 4,1). A negyvenes szám a Szentírásban többször is szerepel Izrael népe negyven éven keresztül vándorolt a sivatagban így készülve fel arra, hogy Isten népévé váljon. Illés próféta negyven napon át gyalogolt, hogy felérjen a Hóreb-hegyére, ahol Istennel találkozott, Jézus is negyven napra vonult vissza a pusztába, hogy fölkészüljön nyilvános működésére.
A puszta, a sivatag elsősorban a csend, a szegénység helyszíne, ahol az ember javak nélkül találja magát és létének alapvető kérdései merülnek fel benne. Arra kap buzdítást, hogy a legfontosabb dolgokra figyeljen, ezért könnyebbé válik számára az Istennel való találkozás is. A sivatag azonban a halál helyszíne is, ahol a víz hiánya miatt élet sincsen, továbbá a magány helye, ahol az ember még erősebben megérzi a kísértést.
Jézust a pusztában arra kísérti, ösztönzi a sátán, hogy hagyjon fel az Atya által neki szánt élettel, helyette kövessen könnyebben járható utakat. Jézus azonban szembeszáll a sátán kísértéseivel, vállára veszi bűneinket, hogy győzzön a rossz felett és megnyissa nekünk az Istenhez vezető utat, a megtérés ösvényét.

Jézus megkísértése kapcsán érdemes tisztáznunk, hogy mi is a kísértés? A kísértés még nem bűn, de a bűn gyökere és lehetősége. A kísértés az a csábítás; hogy testi-lelki szükségleteinket csupán evilági, fizikai és ördögi módon elégítsük ki, és ne Krisztus által. Minden kísértés lényege, hogy Istentől független életet éljünk. Fontos tudnunk azt is, hogy a sátán csak csábítani képes, de kényszeríteni nem! Semmiféle ördögi hatalom nem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, ha mi nem akarjuk, ha Jézusra bízzuk magunkat.
Senki sem tehet arról, hogy kísértései vannak, ha csak szándékosan nem keresi őket, de arról igen, ha a kísértésből megszületik a bűn. Minthogy senki sem tehet arról, hogy madarak szállnak el a feje felett, de arról igen, hogy a fején fészket raknak-e vagy sem.

A három kísértés, amiről szó van az evangéliumban, igazából alapfajtái a kísértéseknek, amikben így vagy úgy mindegyikünknek része van. És ez azért van így, mert emberek vagyunk, s a kísértő ismeri az ember gyönge pontjait. A bukott angyal, a sátán, aki engedetlensége miatt elveszítette a mennyei boldogságot, azon fáradozik, hogy az embert rávegye az Isten elleni lázadásra, s ezáltal elszakítsa Istentől és megfossza az örök boldogságtól.

A három alapkísértés azért tud megérinteni minket, mert az életben sok-mindenre szükségünk van ahhoz, hogy élni tudjunk. Ezeknek a szükségleteknek a foglalata a kenyér, ami nemcsak azt a darab, fizikailag megrágható kenyeret jelenti, hanem mindazt, amire – mint táplálékra, italra, ruházatra és más nélkülözhetetlen anyagi dologra – az élet fönntartásához szükségünk van.
A kenyéren kívül szükségünk van legalább egy kis területre is, ahol azt az uralmat, amellyel a minket teremtő Isten megajándékozott, mint hatalmat gyakorolni tudjuk. Hiszen arra vagyunk teremtve, hogy uralkodjunk a földön, a teremtett világon.
Emellett mindegyikünk igényli azt, hogy egy másik ember szeméből kiolvashassa a tetszést: ha nem is tapsol meg, de örömére van az, amit én tenni tudok, az anyagvilágban is, meg egy kicsit önmagamban is. Nekünk szükségünk van a sikerre, és annak elismerésére, a dicséretre. Ahhoz, hogy igazán emberek tudjunk lenni, szükségünk van rá. Ez önmagában nem rossz.

Az ördög azonban ezeken a pontokon támad és lázít. Olyan provokatív kérdéseket tud föltenni, meg olyan provokatív helyzeteket tud teremteni, hogy az ember egyszerűen szem elől téveszti, hogy kitől is kapta mindezt?! Meg mire való az anyagi javak léte, a hatalom, az elismerés, a megbecsülés?
Az ember összekuszáltságában azt gondolja, hogy mindezek önmagukban léteznek: – és kezdi önmagáért kergetni a több kenyeret, kezdi önmagáért hajszolni a látványosabb dicsőséget, meg a nagyobb hatalmat. És ebben a pillanatban horogra akad. Bár eleinte észre se veszi. Rendszerint csak akkor ébred rá, amikor már késő. Amikor már a saját erejéből nem tudja visszafordítani a dolgokat, mert a nagyobb darab kenyérért már letért a becsület és az igazság útjáról, már nem igaz, amiket mond, és amiket önmagáról felmutat a dicsőség elnyeréséért, és esetleg már vérbe, becsületbe gázol a hatalom megszerzéséért, vagy éppen annak mindenképpeni megtartásáért – elég csak a politikai választásokra gondolnunk… És akkor részéről már nincs menekvés. Ezt ő már megoldani, visszacsinálni, feloldozni nem tudja. Ez a sátáni csapda az egészben.

Igen, az Úr Jézus és egyáltalán az ember megkísértése arra irányul, hogy ha már nem tudunk Isten nélkül meg lenni, akkor Istent saját érdekünk, sikerünk, dicsőségünk elérése érdekében „használjuk fel”.
Az Egyház ezt tudja. Ezért minden Húsvét előtt meghirdeti azt a bűnbánati időt, ami föl akar készíteni a Húsvétra, a föltámadott Krisztussal való találkozásra. Az Egyház föl akar készíteni arra, hogy a Föltámadottal olyan emberként találkozzunk, amilyennek minket a Teremtő Isten elgondolt: aki tudja magáról, hogy éhes, tudja, hogy kenyérre van szüksége, de nem engedi magát föllázítani, Istennel szembefordítani, s ha mégis letért az igazság útjáról, akkor visszafordul és megtér, és bocsánatot kér mindazért, amit elvétett.

„A megtérésre szólító szavakat nagyon komolyan kell vennünk. A megtérésre való felhívás ugyanis emlékeztetés arra, hogy olykor mennyire felszínes és könnyelmű az életvitelünk. A megtérés azt jelenti, hogy megváltoztatjuk életünk irányát, de ez nem lehet egy apró kiigazítás, hanem igazi és gyökeres fordulatnak kell lennie. Megtérni azt jelenti, hogy az árral szemben úszunk, ahol az ár felületes, csalóka és nem következetes életstílusra utal. Ezek ugyanis azok a dolgok, amelyek a gyöngeségek rabjává tesznek bennünket és a morális középszerűség börtönébe zárnak” (Benedek pápa).

Manapság nem könnyű kereszténynek lenni. Nem könnyű hűségesnek lenni a keresztény házasság eszményéhez, becsületesen élni, irgalmat gyakorolni a mindennapi életben, időt szentelni az imának és a belső elcsendesülésnek. Nem könnyű szembeszegülni olyan választásokkal, amelyeket sokan nyilvánvalónak és természetesnek tartanak – ilyen például a szentségi házasság előtti, vagy a házasságon kívüli együtt élés, a nem kívánt terhesség megszakítása, vagy az elesett, az egyszerű, szegény ember kihasználása…

Annak kísértése, hogy a szürke-hétköznapokban hitünket háttérbe szorítsuk, mindig fennáll. A megtérés viszont az Istennek adott pozitív válasszá változik, amelyet életünk során többször meg kell erősítenünk. Így a megtérés által a keresztény élet magaslataira törekszünk, ráhagyatkozunk az élő és személyes evangéliumra, azaz Jézus Krisztusra.
Megtérni és hinni az evangéliumban nem jelent két különböző dolgot, hanem azt jelenti, hogy ez a két valóság teljesen fedi egymást.
„A megtérés a teljes igen, az, hogy életünket átadjuk az evangéliumnak és szabadon válaszolunk Krisztusnak, aki elsőként úgy ajánlja saját magát, mint aki az Út, az Igazság és az Élet. Pontosan ez az értelme azoknak a szavaknak, amelyekkel Márk evangéliuma szerint Jézus megkezdi nyilvános működését: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében”(Mk 1,15). Mindez érvényes egész keresztény életünkre, mert minden egyes nap a kegyelem pillanata lehet arra, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, hogy bízunk benne, hogy benne maradunk, hogy megtanuljuk tőle, mi az igazi szeretet, és hogy követjük őt a mindennapokban az Atya akaratának teljesítésében. Ez ugyanis az élet egyetlen nagy parancsolata.” (Benedek pápa)

Nagyböjt ideje alatt, az irgalmasság évében újítsuk meg elkötelezettségünket a megtérés útján. A megtérés azt jelenti, hogy nem saját sikereinkért, pozíciónkért élünk, hanem azért, hogy minden nap, minden dologban az Isten iránti hit, igazság és szeretet váljon a legfontosabbá számunkra.
„Ne vesztegessük el a nagyböjt alkalmas időszakát, amely a megtérésünket szolgálhatja! Szűz Mária anyai közbenjárásával kérjük ezt, aki az ajándékba kapott isteni irgalom nagysága előtt elsőként ismerte fel saját kicsinységét (Lk 1,48), és az Úr alázatos szolgálójává vált (Lk 1,38)”. (Ferenc pápa)

szombat, február 13, 2016

A hit próbája

Egy motoros lerobban egy kis falu közepén. Nem bírja tovább és éktelenül elkezd káromkodni.

Erre kinéz a plébános a paplak ablakán.
- Fiam. Miért káromlod az Istent, hiszen nem miatta döglött be a járműved? Inkább imádkozz, hogy segítsen beindítani a motorodat!

Gondolja a motoros, hogy nem veszíthet vele semmit és kipróbálja. Imádkozik egyet és csodák csodája beindul a motor. 

- Köszönöm! - kiált vissza a motoros és örömmel elszáguld.
A plébános csak csóválja a fejét.
- Ki hitte volna?

Nagyböjti gondolatok: Ha kenyeret adsz az éhezőnek, felragyog világosságod.

Február 13. szombat: Iz 58,9b–14; Zs 85; Lk 5,27–32

Az Istennel járni naponként, az Ő útján, az egy teljesen más állapot. Az ilyen ember megtisztul, átalakul, mert az Úr vele van. Isten mindannyiunkat óvja és védi, de aki tudatosan keresi a Vele való életet, annak az embernek az életét még inkább az Úr kegyelmei gazdagítják.

Ha minden napunkat oda tesszük az Úr elé, akkor az Ő áldása fog munkánkon, életünkön, emberi kapcsolatainkon nyugodni. Remény, béke és hit járja át az ilyen ember lelkét. Az útján mellette haladó emberek megérzik rajta, hogy Krisztus-hordozó, és kapnak ebből a fényből. Életünk pillanatai, a kihívások, reményvesztett állapotok más megvilágításban tűnnek fel, ha Isten szemével nézzük őket.

Ma talán erre van a legnagyobb szükségünk: az Isten szemével meglátni a jót egymásban és mindenben, ami körülvesz bennünket. Merjünk hát hinni a Jóságos Istenben, merjünk Mellette dönteni, merjünk Vele együtt élni, hogy "világossága beragyogja a sötétséget". 

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája
Fel- és leiratkozás, információk: https://www.szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

péntek, február 12, 2016

A tyúk és a disznó - tanulságos történet

A tyúk és a disznó együtt sétált az utcán egy nap, és megláttak néhány szegény gyereket, akiken látszott, hogy napok óta nem ettek semmit.
A tyúk megszánta őket, és azt mondta a disznónak:
– Van egy ötletem! Mi lenne, ha adnánk ezeknek a gyermekeknek reggelire finom sonkás tojást?
A disznó elgondolkodott a tyúk javaslatán, majd azt mondta:
– Nos, ez neked nem jelentene nagy áldozatot, de tőlem teljes odaszánást kíván!

***
Az igazi együttérzés tevékeny. Aki együtt érez a bajban lévővel nem elégszik meg a sajnálattal, hanem segítséget ajánl fel, támaszt nyújt. Érzéseink befolyásolják mindennapi döntéseinket.

Diéta - humor

Öreg bácsi és néni meghal, és felkerülnek a mennyországba. Fent körülnéznek, minden csodálatos.
Kék az ég, süt a nap, csiripelnek a madarak. Senki sem fázik, senki sem
éhezik. Amerre csak mennek boldogság terem. Leülnek egy fa alá, és
megilletődötten hallgatják az angyalok kórusát.
Egyszer csak az öregember lekever egy nagy pofont az öregasszonynak, mire az megkérdezi:
– Ezt most miért kaptam?
– Ha nem lett volna az a nyavalyás diétád, már két éve itt lehetnénk!

Nagyböjti gondolatok: Ha segítségül hívod az Urat, ezt mondja: Itt vagyok!

Február 12. péntek: Iz 58,1–9a; Zs 50; Mt 9,14–15

Napjainkban megszoktuk, hogy mindennek ára, ellenértéke van. Gyakran az egymástól kért szívességet is igyekszünk valamivel előre megvásárolni, a biztos eredmény reményében.

A vallásos emberek Istennel való kapcsolatában is észrevehető néha ez a gyakorlat. Azért böjtölünk, vezeklünk, hogy Isten teljesítse kéréseinket, vagyis – kimondatlanul ugyan, de – igyekszünk őt lekenyerezni.

Most, nagyböjt elején elhatározom, hogy megtisztított szívvel, Isten és embertársaim iránti szeretettel eltelve haladok a feltámadás felé vezető úton, hogy egyre inkább elmélyülhessek Isten szeretetében. Kérem a segítségét, hogy nyitott szemmel és szívvel tudjak járni, és észrevegyem a környezetemben élők testi-lelki szükségleteit, hogy velük együtt vethessem magam a feltámadt Krisztus ölelő karjaiba.

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája
Fel- és leiratkozás, információk: https://www.szepi.hu/mailman/listinfo/uzenet

Kipróbálta, milyen a katolikus nagyböjt, és érdekes felismerésekre jutott

Egy végzős egyetemista fiatalember, Anthony M. Barr írása. Áldott nagyböjtöt!
m2
„Tavaly tartottam meg először a nagyböjtöt. Még nem döntöttem el, hogy katolizálok-e, és arra gondoltam, ha végig bírom csinálni ezt az aszketikus kínlódást, akkor talán belevághatok a ‘katolikusságba’.
Végiggondoltam, mit szeretek legjobban az életben, és arra jutottam, hogy a zenéről fogok lemondani. Nem fogok zenét hallgatni sem munka, sem tanulás, sem autózás közben.
Ezekben a hetekben csak vasárnap hallgattam zenét. Az imádságos templomi éneklés lett a hét csúcspontja. Vasárnaponként minihúsvétot is csináltam, amikor klasszikus zene hallgatását engedélyeztem magamnak.
Egyik vasárnap délután éppen Rachmanyinovot hallgattam, amikor sikerült valamit megértenem a nagyböjti önmegtagadás értelméről.
A folytatás itt olvasható! 

Hamvazószerda – Nagyböjt

Rendhagyó randevú - Házasság hete Kaposváron