Oldalak

péntek, október 31, 2014

Amit jó volna, ha a diákok tudnának a halálról - és nemcsak ők...




Bocsássatok meg nekem, ha ez egy kicsit lehangoló témának tűnik. Valójában ennek ellentéte.

Emlékszem, amikor főiskolás voltam rövidke 10 évvel ezelőtt. Önmagammal voltam elfoglalva. Ami egy természetes, ámbár önző szemléletmód bármely hasonló életszakaszban járó ember számára. Mi legyen a fő tantárgyam? Milyen órákat vegyek föl? Milyen csoportokhoz csatlakozzak? Mit csinálok, miután lediplomázok? Mik a felelősségeim? Teljesítem-e őket? Hova megyek? Hogy fog kinézni az életem hátralevő része? Kivel fogom eltölteni? 


A jövő nagy kérdőjel volt számomra, amely elemésztette a napi energiáimat és gondolataimat. És ezek csak akkor jöttek, amikor túljutottam ennél nyomasztóbb kérdéseken is, mint pl. Hogy nézek ki? Mit gondolnak rólam mások? És ez-meg-az tényleg a barátom-e?


Nem mintha ezek a kérdések nem kellene, hogy számítsanak számodra. De megtanultam, hogy nem számítanak annyira nagyon. Legalábbis akkor nem, ha a helyes kontextusba helyezzük őket…

A halál kontextusába. A te halálodéba hogy pontos legyek.


,,Senki sem állíthatja magabiztosan, hogy holnap is élni fog.” – Euripidész


Na mármost, dönthetsz úgy, hogy lehangolódsz emiatt. Vagy, engedheted, hogy megédesítse ennek a kalandnak minden pillanatát addig, amíg élsz.

Ugyanakkor, a halál témája nem csak egy emlékeztető, hogy örvendj annak az időnek, amid van. Ennél fontosabb, hogy emlékeztet arra, hogy az idő véges.


Történhet akár ennek a mondatnak a végén, vagy száz év múlva, az életed akkor, ott véget fog érni. És rövid lesz. Kérdezz meg bárkit, aki meghalt. Mit gondolsz? Mi lesz azokkal a kérdésekkel, amelyeket előbb említettem? A megválaszolásuk már nem is lesz olyan fontos.


És nem te leszel az, aki kérdéseket tesz föl magadnak. Aki alkotott téged, az fog kérdezni. Tudod, a Fickó, akinek fontos terve van az életeddel, nem számít, milyen jelentéktelennek tűnik is neked ez a terv. A Fickó, aki szabadságot ajánl neked a hasztalan aggodalmaidból és apró stresszhelyzeteidből mindened egyszerű áráért cserébe. A Fickó, aki hűséget követel, nem sikert. Igen, Ő.


A Fickó, aki mikor meghalsz, ilyeneket fog kérdezni: „Mit tettél a legkisebb testvéreimmel?” és „Hogyan töltötted el az időt, amelyet a Földön kaptál?” és „A szeretet életét élted?”

Más szavakkal, úgy élted az életedet Istenért és másokért, mintha minden egyes pillanat az utolsó volna? Vagy esetleg önző módon, napjaidat biztosra véve, azt gondolva, hogy minden másra lesz időd később?


Bármely pillanatban egybeeshet az utolsó pillanatod a jelenlegi pillanattal. Ez egy tény, amely elől senki sem menekülhet el. A jó hír az, hogy addig minden pillanatban a végtelenség az, amit számodra ajánlott – te a saját valutádat cseréled el, rövid, gyakran fájdalmas, nehéz, porként végződő életedet, az örökké tartó örömre. Egy gyilkos üzlet. Ugyanakkor határidős ajánlat.


Ó, és az is megtörténik, hogy ez az „üzlet” nemcsak az elkövetkezendő, természetfeletti életben ad békét és örömet, hanem ez a titka az itteni békének és örömnek is. Köss üzletet! Bármilyen hosszú időt ad neked Isten ebben az első kalandban, légy hálás és öleld magadhoz minden egyes percét. Éld a legteljesebb életet! Ne vesztegess el pillanatokat azzal, hogy nem Istenért teszed a dolgaidat.


„A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.” – Albus Dumbledore

Éld ezen életed minden pillanatát Istenért és másokért és pallérozott leszel a következő nagy kalandra akármikor kezdődjék is Isten szerint.


Matt Warner (Arlington, TX)
Matthew Warner szereti Istent, feleségét, gyermekeit, a csokis sütit, a forróvajas kenyeret, a szunyókálást és a kínos csendet. A flocknote.com alapítója és a fallibleblogma.com-on blogol. Twitter: @MatthewWarner

A mérleg… - Bruno Ferrero tanulságos történeteiből

A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.

Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt! Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.

A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt: - Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazda roppant módon elszégyelte magát és hazament.



***

Halottak napja kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mennyi mindent kaptunk Istentől és mi mit adtunk cserébe?

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3, 16).
 

csütörtök, október 30, 2014

Hiányzik valami!


.

A Passenger együttes keserédes zenéje a Let Her Go nemrégiben fogta meg a fülemet a rádióban. Az énekes hangja és úgy az egész dal tetszik. Le is töltöttem iTunes-ról, hogy meglegyen. Mostanában azonban egyre jobban megfogta a fülemet a szövege.
Well you only need the light when it’s burning low – Nos, tudod csak akkor hiányzik a fény, ha homály van körülötted.
Only miss the sun when it starts to snow – csak akkor hiányzik a Nap, ha esik a hó
Only know you love her when you let her go – csak akkor tudod meg, hogy őt szereted, amikor elengeded
Only know you’ve been high when you’re feeling low – csak akkor tudod, hogy boldog voltál, amikor szomorú vagy
Only hate the road when you’re missin’ home – csak akkor utálod az utat, ha otthon szeretnél lenni
Only know you love her when you let her go – csak akkor tudod meg, hogy szereted őt, amikor elengeded
And you let her go – és elengeded.
A séma alapvető. Akkor érzed valaminek a hiányát, ha már nincs. Illetve, nem hiányzik semmi, ami megvan. Az utóbbi két mondat, ami ennek a dalnak is a tanúsága, az Istennel való kapcsolatra vonatkoztatva elég sokat tartalmaz.

Akkor érzed valaminek a hiányát, ha már nincs.

Először is, ha valaha közel kerül az ember Istenhez, nehezen tud Tőle eltávolodni, ugyanis mindig érezni fogja az Ő hiányát. Isten hiánya életünkből üressé teszi a vasárnapokat. Üressé tesz az együttléteket. És, ami a legsúlyosabb, üressé teszi az életünket. Elveszik a kapcsolat a Teremtővel. És ezt megérezzük, feltéve, ha valaha is közel kerültünk Istenhez.

Ugyanakkor, ha soha sem kerültünk közel Istenhez, nehezen fedezzük fel a hiányát. Amíg nem tapasztaljuk meg Őt, addig azt sem tudjuk, mi hiányzik az életünkből. Elindulunk ezer meg ezer úton. Olyan dolgokkal töltjük az időnket, amelyeknek magunk sem látjuk értelmét. Úgy érezhetjük “Nem ilyennek képzeltem ezt a világot”. Ezért a bennünk lévő életösztön még inkább keres. Ahhoz nyúlunk, amit ígérnek. Divat, siker, pénz, csillogás. Végül ez sem elég. Valami mindig hiányzik. Ilyenkor a legjobb őszintén magunkba fordulni: feltenni az alapvető kérdéseket. Ki vagyok én? Miért vagyok és miért nem nem vagyok?

Karl Jaspers gondolata nagyon tetszik. Ő volt elég bátor, hogy megfogalmazza azt, hogy van, amit nem tud. Nagy dolog, hiszen manapság mindenki mindent tud. Ezt mondja: Nem voltam kezdetben és nem leszek végül. A kezdet és a vég között a kezdet és a vég után kutatok. Érdekes, mintha ráérzett volna a Szentírás szavaira: Én (Isten) vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. (Jel 21,6)
Isten mindig várja azokat, akik Őt keresik. Nem rejti el magát az őszinte emberek elől. Aki kéri tőle, hogy láthassa, annak megadja.

Nem hiányzik semmi, ami megvan.

Van, amikor a dolgainkat készpénznek vesszük. Ilyenkor az élő Istenünk a hiányérzetet használja tapasztalataim szerint arra, hogy tanítson. Ezáltal nem kínozni akar bennünket, hanem azt szeretné, ha komolyan vennénk a vele való kapcsolatot, mert hajlamosak vagyunk nem komolyan venni. Amikor készpénznek vesszük, amink van, a következő lépés az, hogy elkezdjük magunknak tulajdonítani. Ha magunknak tulajdonítjuk, akkor nem szükséges a megváltás. Ha nem szükséges a megváltás vagy önmagunkat akarjuk megváltani, akkor nincs értelme a hitünknek. Néha azért érezzük Isten kegyelmének hiányát, hogy kialakuljon bennünk a benyomás: nem tudjuk magunkat megváltani és nem mi váltjuk meg önmagunkat. Azok a bűnök, amelyek bennem visszatérnek általában emiatt térnek vissza.

Nos, hát érdemes elgondolkodni ezen a számon, mert a hiány az egy eszköz lehet, hogy közelebb kerüljünk, ahhoz, aki nem azért jött, hogy hiányos életünk legyen, hanem, hogy teljes. Jn 10,10

Forrás: Istenről, vallásról, életről, emberről.

vasárnap, október 26, 2014

Felforgatókönyv

Szeress, és tégy, amit akarsz - évközi 30. vasárnap - hanganyag

És mi a helyzet ma? 
Egy alkalommal India volt miniszterelnöknője, Indira Gandhi, európai útjáról hazatérve így nyilatkozott: Európában láttam vasárnapi keresztényeket és hétköznapi pogányokat.

Megdöbbentő a kijelentése, s mégis elég gyakran igaz. Vajon mit mondana akkor, ha a mi falunkat, közösségünket, családunkat látogatná meg, s bepillantást nyerhetne a szürke hétköznapjainkban folytatott életvitelünkbe, hallaná párbeszédeinket, láthatná magatartásunkat, munka és szórakozás közben egyaránt?

MáriaRadna 2014. okt.25

VATICAN: ÚRANGYALA IMÁDSÁG - magyar hanggal (2014.10.26.)

Szeress, és tégy, amit akarsz - évközi 30. vasárnap

A kép forrás helye
A mai Szentírási részek üzenete az Isten és a felebarát iránti szeretet főparancsára irányítja figyelmünket. Éppen ezért a farizeus által fölvetett kérdésnél, melyik a főparancs, nem az a fontos, hogy alattomos szándékkal, csapdát állítva kérdez-e, vagy tényleg tisztázni akarta, hogy az akkor érvényben lévő ószövetségi törvény 613 rendelkezése közül melyik az első, a legfontosabb, hanem sokkal inkább a Jézus által adott válasz: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.”

Ha jobban szemügyre vesszük ezt az evangéliumi szakaszt, akkor látni fogjuk, hogy a Jézus által meghirdetett főparancsnak iránya hármas: szeretni kell Istent, felebarátot és saját magunkat. 

Jézus szerint itt a felebarát iránti szeretet mércéje saját magunk – (majd később látni fogjuk, a mérce Ő maga lesz, aki életét áldozta értünk a kereszten): tehát szeresd embertársadat, mint saját magadat. Ezért ahhoz, hogy felebarátomat szeretni tudjam, el tudjam fogadni, előbb önmagamat kell elfogadnom és szeretnem. Mert aki még önmagát sem tudja elviselni, az még kevésbé tudja elfogadni embertársát, felebarátját. Aki viszont képtelen elfogadni és szeretni embertársát, annak az Isten iránti szeretetének őszintesége, helyessége is megkérdőjelezhető. Mert amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszból, az Isten és embertárs iránti szeretet szorosan, és elválaszthatatlanul összetartozik egymással, és a kettőnek az alapja az önmagunk iránti szeretet.

Az embernek nem könnyű hibáival és gyengeségeivel elfogadnia és ugyanakkor helyesen szeretnie önmagát, anélkül, hogy beleesne az önostorozás, vagy az önszeretet, az önzés, az egoizmus bűnébe.
Ha mélyen önmagunkba nézünk, rájövünk arra, hogy telve vagyunk hibákkal, gyarlóságokkal, gyengeségekkel, kisebb-nagyobb vétkekkel. Rájövünk arra, hogy mennyire gyengék, gyarlók, sokszor szeretetlenek, és kibírhatatlanok tudunk lenni. Rádöbbenünk arra, hogy telve vagyunk túlzott aggódással, hogy életünk folyását és tetteit a félelem irányítja, aminek következtében nyugtalanság és békétlenség uralkodik a szívünkben, és ezt kisugározzuk a környezetünkre is. Így pedig nem tudjuk elfogadni magunkat, szeretnénk, ha jobbak, tökéletesebbek lennénk. De ezek csak vágyak maradnak, mert egyik pillanatról a másikra nem tudunk megváltozni. A lélek ugyan kész, de a test gyönge – mondja Pál apostol. Az ember ilyen állapotba kerülve szinte meghasonlik önmagával, így nem tud megbékélni bensőjében, zsákutcába kerül élete.

A hivő embernek, vagyis nekem itt siet segítségemre a Szentírás, és tudomásomra adja, hogy mindezek ellenére van kiút a zsákutcából, mert van Valaki, aki engem így is elfogad, aki engem minden gyarlóságom ellenére szeret. Ez a Valaki pedig a Teremtő és Gondviselő Isten. Aki tenyerébe írta nevemet Izajás próféta szerint, és nem tud úgy a tenyerébe nézni, hogy nevemet abban meg ne látná, rám ne gondolna.
Isten szeretett engem már létezésem előtt. Szent Ágoston azt mondja: „Teremtettél, mert szerettél”. Isten, nem a miatt szeret engem, ami vagyok, hanem azért vagyok, mert szeret engem. Ha Isten szeretetének nincs alapja, nincs oka, akkor nem is semmisülhet meg. Éppen ezért Isten szeretetét soha nem veszíthetem el, mert nem saját teljesítményemnek köszönhetem, mert Isten szeretete ingyenes ajándék, amely szabadságot, békét és boldogságot ad.

A csodálatos isteni ajándéknak, az irántam való isteni szeretetnek a felismerése segítséget nyújt ahhoz, hogy elfogadjuk önmagunkat úgy, amint vagyunk, és erőt ad ahhoz, hogy lassan-lassan azzá váljunk, akivé lennünk kellene, akinek Isten szeretne látni bennünket.
De ugyanakkor ez a fölfedezett ingyenes isteni szeretet arra ösztönöz minket, hogy ezt tovább adjuk, másokkal is megosszuk, hogy embertársaink felé forduljunk vele.
A Kivonulás könyvének szent írója is megtapasztalta Isten ingyenes ajándékát, szeretetét, az egyiptomi rabságból való szabadulás történetében. Ezért figyelmezteti népét, a mai első olvasmány szerint, hogy ezt az ingyenes isteni szeretet nem szabad megtartani, hanem tovább kell adni: „Az idegent ne használd ki, és ne nyomd el… hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptomban”; mintha azt mondaná: ti, akik annyit szenvedtetek az egyiptomiak kínzása miatt ne okozzatok szenvedést a köztetek élő idegeneknek. S mindezt nem elég csupán humanitárius érzelemmel tenni, hanem Istenre való tekintettel, akinek különös gondja van a megpróbáltakra, aki meghallgatja kiáltásukat, és együtt érez velük.

Az Isten és emberszeretet parancsai szerepelnek már az ószövetségben is külön-külön. Jézus ezeket idézi, annyi különbséggel, hogy a két törvényt szinte összeolvasztja, és kijelenti, hogy „ezen a két törvényen alapszik az egész törvény és a próféták.” Azaz az Istennek a Szentírásban kinyilatkoztatott akaratát az Isten és a felebarát iránti szeretet kettős parancsába lehet összesűríteni.
A keresztény embernek nincs szüksége arra – mint pl. az izraelitának –, hogy törvények sokaságát (613) tartsa észben, sem arra, hogy kinyomozza melyek a fontosabbak ezek közül. Elég, ha egy törvényt megtart, a Krisztus által meghirdetett szeretet főparancsát, hogy teljesen megértse és megélje mindazt, amit Jézus tanított. Ezért mondja Szt. Ágoston püspök: „Szeress, és tégy, amit akarsz”! – mert aki szeret, az rosszat nem tesz. Aki Istent teljes szívével szereti, az készen áll akarata teljesítésére, és feltétel nélkül szolgálatára szenteli magát.

Nos, pontosan Isten akarata miatt és az érte vállalt szolgálat szellemében kell szeretni az embertársat, és nagylelkűen a segítségére sietni a szükségben lévőnek. Jézus példája nyíltan megmutatja: úgy teljesíti az Atya akaratát, hogy az emberek szolgálatára bocsátja magát, üdvösségükért feláldozza önmagát.
Megváltó műve, kereszthalála, egyenesen kifejezi az Atya és az emberek iránti szeretetét. A kereszténynek ugyanezen az úton kell járnia: nem szakíthatja el, tehát az embertárs szeretetét az Istenszeretettől, vagyis az emberszeretetet nem fokozhatja le egyszerű humanitárius, emberbaráti cselekedetre. De Isten szeretetét sem szakíthatja el az embertárs szeretetétől, mert ez csak afféle eszményi, platonikus ábránd lenne.
Az isten- és emberszeretet szoros kapcsolatban van egymással. Aki megízlelte az Isten megismerésének és szeretetének örömét, indítást érez, indítást kell, hogy érezzen arra, hogy ezt az örömet megossza embertársaival. Az Istentől kapott szeretetet tovább akarja, és tovább kell, hogy adja másoknak. Ezért szögezi le Szent János apostol és evangélista, a szeretett tanítvány, hogy: „Ha valaki azt állítja: Szeretem Istent, de testvérét gyűlöli, hazudik. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent sem, akit nem lát”.

Igazából azzal mérhetem le Isten iránti szeretetem hatékonyságát, milyenségét, nagyságát, hogy milyen kapcsolatban állok az embertársaimmal: minden emberrel. És itt elsősorban nem azokról van szó, akik szimpatikusak számomra, akik hasonló elveket vallanak, mint én, akikkel egy táborba, egy „gáskába” tartozom, hanem azokról, Krisztus tanítása szerint, akik nincsenek az ínyemre, akik másként gondolkodnak, akik nincsenek velem egy véleményen, akik az ellen táborhoz tartoznak, akik gyengék, akik elesettek és…
Az első keresztények életében a kívülállók megcsodálták, hogy hitük milyen szépen megmutatkozik az egymás iránt való magatartásukban. És ebben volt az ő nagyságuk, az ő erejük. Ezért volt az, hogy bár kockázatos, életveszélyes volt kereszténynek lenni, az üldözések idején, mégis egyre többen csatlakoztak hozzájuk, mert látták, hogy hogyan élnek és mennyire szeretik egymást.
És mi a helyzet ma? Egy alkalommal India volt miniszterelnöknője, Indira Gandhi, európai útjáról hazatérve így nyilatkozott: Európában láttam vasárnapi keresztényeket és hétköznapi pogányokat.
Megdöbbentő a kijelentése, s mégis elég gyakran igaz. Vajon mit mondana akkor, ha a mi falunkat, közösségünket, családunkat látogatná meg, s bepillantást nyerhetne a szürke hétköznapjainkban folytatott életvitelünkbe, hallaná párbeszédeinket, láthatná magatartásunkat, munka és szórakozás közben egyaránt?

Befejezésül leszögezhetjük, hogy a mai napon Isten üzenete arról tanúskodik, hogy az istenszeretet lényege: tegyük meg Isten akaratát életünkre vonatkozóan. A felebaráti szeretet legfőbb jellemzője pedig: a tisztelet, az őszinte jóakarat, a segítőkészség és a türelem – baráttal és ellenséggel szemben egyaránt.
Vagy úgy is fogalmazhatnánk: Isten akarata az, hogy Krisztust lássam és szolgáljam embertársaimban, mert ez a feltétele annak, hogy nyugodt lelkiismerettel fordulhassak hozzá az imában és járulhassak az Úr asztalához a szentmiseáldozatban. Nem méltó Jézus barátságára, az, aki közömbös mások sorsa iránt, vagy lenézést, irigységet és haragot táplál szívében.

péntek, október 24, 2014

Életed szőnyege - Imre atya írása

Egy fiatal német szerzetes pár hónapot egyik belgiumi szerzetházukban töltött, hogy – gyakorlatképpen – egy faliszőnyeg szövésénél segítsen. Pár nap múlva felháborodva felállt a szövőszék mellől és így kiáltott fel: „Ezt nem csinálom tovább! A parancs, aminek engedelmeskedem, értelmetlen. A gyönyörű, aranyló fonalat, amivel dolgozom, hirtelen meg kell csomóznom és – látszólag minden alap nélkül – le kell vágnom. Azután jön egy másik testvér utánam, aki fekete fonalakat sző bele az én sárga fonalaim közé. Micsoda pazarlás ez!”

„Fiam” – fogta karon egy idősebb szerzetes, „te a szőnyeget rossz oldalról nézed. Előtted ugyanis annak a hátoldala van, és te csak egyetlen egy motívumon dolgozol.” Majd odavezette a fiatal szerzetest a faliszőnyeg elülső oldalához. Az újoncnak, a mikor meglátta a szőnyeg igazi oldalát, elállt a lélegzete. Csodálatos kép tárult a szeme elé: a három napkeleti bölcs épp ajándékait rakta le a betlehemi Kisded elé. Az ő gyönyörű aranyló fonala éppen a kis Jézus feje fölötti glóriát formálta. A mellé szőtt fekete fonalak pedig ezt a glóriát még aranylóbbá és még csillogóbbá tették. Ami neki azelőtt fölöslegesnek és értelmetlennek tűnt hátulról, elölről csodaszép képet mutatott.
 
Láttam életed szőnyegét. Nagy és színes, mintás és kissé titokzatos, de még nincs befejezve. A fonalak - hátulról nézve - mintha rendetlenül lógnának, a minta még nem vehető ki egészen világosan, de biztos vagyok benne, hogy ha egyszer majd végig szövöd, gyönyörű szőnyeg lesz belőle.
 
A legértékesebb fonalak – nem is gondolnád! – a feketék.
Ezek voltak életed nehéz percei, sötét órái, terméketlen évei, amelyekben azt hitted, hogy minden üres és értelmetlen.
Pedig most ezek adnak életed szőnyegének különleges sajátosságot, fényt és csillogást.
Ezek azok, amelyek életed szőnyegét másokétól megkülönböztetik, és azoknál értékesebbé teszik.
A fekete fonalak nélkül valami sajátosan nagyszerű hiányozna életedből. Nélkülük életed szőnyege egyhangú, közönséges, színtelen és alaktalan lenne.

Életed szőnyege még nincs kész. Még szövögetsz rajta. Aranyló szálakkal és fekete szálakkal...
 
Még talán magad sem tudod egészen kivenni alakját és mintáját. Fogalmad nincs, hogy mi is lesz majd belőle.
 
Azonban ne csüggedj! Bízz benne, hogy hogy a sötét fonalak, amelyek ma is egyre másra belekerülnek életed szőnyegébe, egyszer majd egyedivé, egyszerivé, nagyszerűvé és értékessé teszik életedet.

Stuttgart, 2011-11-28.