Oldalak

vasárnap, december 21, 2014

„Hát ilyen furcsaságot se hallottam még életemben...”- Advent 4. vasárnapja

Kaplonyi gyerekek koszorú készítése - Szilveszter archívum
Szent Lukács evangélista párhuzamosan foglalja írásba Keresztelő Szent János és Jézus születésének eseményeit. A két híradás angyal szereplője azonos: Gábor angyal. Emberi szereplője Zakariás, az ószövetségi pap, a Keresztelő apja és Mária, az Úr Jézus édesanyja. A két leírás részleteiben is egymásra utal, egyező s eltérő mozzanatai egyaránt beszédesek.

Zakariásnak papi szolgálata közben jelenik meg az angyal, megijed, Gábor angyal bátorítja, s megígéri, hogy fia születik. Zakariás azonban nem hisz az angyal szavának, bizonyítékot kér tőle. Az angyal kissé méltatlankodva válaszol, s eleget tesz Zakariás kérésének, de olyan jellel, amely Zakariás számára megszégyenülés is. Zakariás megnémul, s szolgálata befejeztével nem tud megszólalni a nép előtt, pedig a szertartás rendje szerint áldást kellett volna osztania.
Az öreg Zakariás története arra tanít minket, hogy: vigyázzunk, óvatosak legyünk, higgyünk az Isten küldöttének, Isten üzenetének, mert amint látjuk, a hitetlenkedés nem vezet jó végre.
Zakariás saját emberi tapasztalataira hagyatkozva megkérdőjelezi az angyali üzenet hitelességét, aminek következménye, hogy az ígéret valóra válásáig elveszíti a jogot és a lehetőséget, hogy a titkot megossza mással: megnémul.
Vigyázzatok – mondja az öreg Zakariás –, mert a hitetlenség megnémít. S megfoszt a lehetőségtől, hogy a fölkínált titkot megkapd és megoszd másokkal.

Mária, a fiatal názáreti lány, akit előre köszönt az angyal, az öreg Zakariásnak az ellenpéldája. Ő komolyan veszi az angyali üzenetet és HISZ. Az ő félelmét szintén biztató szóval enyhíti az angyal, s megfogalmazza előtte a Zakariáshoz szóló üzenetnél sokkal csodálatosabb ígéretet.
Mária, a Szeplőtelen, hallja a szót és nem hitetlenkedik, hanem elgondolkodik, hogy miféle köszöntés ez? Nem azt mondja, hogy: „hát... ilyen furcsaságot se hallottam még életemben...”, hanem elgondolkodik: mi ez?... vajon, mi lehet ez? És ezzel a szíve kitárul. És a mi Istenünk, amikor ilyen emberszívvel találkozik, folytatja tovább a szót.
Mária is kérdez, mint Zakariás, de kérdése nem hitetlenség, hanem az Isten akaratát tudakoló készség kifejezője. Az angyal felel, s kéretlenül is bizonyítékkal szolgál: épp az öregségében anyává lett Erzsébet példájával bizonyítja, hogy „Isten előtt semmi sem lehetetlen”.
Igaz, a válasz, a szó folytatása még kevésbé érthető, mint az első köszöntés. Nem azért, mert értelmetlen. Hanem mert az Isten titkát hozza, arról beszél. És minél többet mond el róla, az ember annál kevesebbet ért. De a Szűzanyától, Máriától az angyal nem azt kérdezte: érted-e? Hanem a tekintetében Gábornak az a kérdés volt: hiszed-e? Befogadod-e? Ez volt a kérdés. És amikor Mária azt mondja: „Íme, az Isten szolgálóleánya vagyok, történjen velem szavaid szerint!” - akkor ezt mondja: hiszem és elfogadom. És ebben a pillanatban az Ige Testté lett.

Az angyali üdvözlettel Isten újra belépett a történelembe. Megrendítő a gondolat, hogy a mindenható Isten, az ég és föld ura, ilyen csendesen, alázatosan lépet be a mi világunkba, amely végül is az Ő világa. Nem jogaira hivatkozva jött közénk, hanem bekérezkedett. Amikor a Boldogságos Szűz Mária és az angyal között elhangzott párbeszédet olvassuk, akkor az a benyomásunk, hogy az arkangyal, Isten rettenthetetlen hírnöke, szinte alázatosan várja, hogy Mária igent mondjon.
Az apokrif evangéliumokban van egy kedves jelenet, amely valószínűleg csak jámbor elképzelés, de amely szép gondolatot fejez ki. Mielőtt Gábor arkangyal Máriához ment volna, másik két názáreti lányt is meglátogatott, és mindegyiknek ugyan azt az ajánlatot tette, mint Máriának, de mind a kettő elutasította a javaslatot, mondván, hogy nem egyezik a jövőre vonatkozó terveikkel és elképzeléseikkel. Ez a kis történet azt akarja igazolni, hogy Mária teljesen szabadon mondott Igent Istennek. Ő is mondhatott volna nem-et, de elfogadta Isten érthetetlen javaslatát.
Az angyali üdvözlet Isten emberszeretetének költői kifejezése. Isten nem kényszeríti magát senkire, az Ő hívása mindig csak felhívás, amit az ember szabadon elfogadhat, de vissza is utasíthat. A Boldogságos Szűz elfogadta Isten hívását, ezért megtestesülhetett az isteni ige. Ha mi is kinyitjuk a lelkünket Isten szavának, akkor bennünk is megtestesülhet az Ő szeretete.

A megtestesülésben a Fiú, a második isteni személy a Szentháromság közösségében jön közénk, és ezzel a teljes Szentháromság a maga titkát osztja meg velünk, emberekkel.
A Szűzanya a példa, hogy be lehet fogadni, és aki befogadja, abban elkezdődik egy élet, amelyiknek a középpontja a Megtestesült Ige, Jézus Krisztus.
Igen, aki szívébe fogadja a Szentháromságot, azzal valami olyasmi történik, mint amikor egy gondolkodó ember föltekint az égre és életében először tudatosul az az igazság, az a tény, hogy nem a Föld a világ közepe, hanem a Föld kering a Nap körül. A Föld számára a középpont a Nap. A naprendszerek számára pedig valahol van egy középpont a világmindenségben, ami fizikailag összetartja a világmindenséget.
Amint a földközpontú gondolkodással szemben a napközpontú gondolkodás egy egészen más világba viszi az embert. Ugyanúgy: amíg mi, emberek saját magunk körül forgunk, és ennek megfelelően rendezzük el a dolgainkat – s elvárjuk, hogy úgy rendeződjenek körülöttünk a dolgok, hogy én vagyok mindennek a közepe, miattam és értem van minden, és ami nem értem van és nekem kellemetlen, ellenemre van, hát azt ki kell söpörni a mindenségből – addig egy irreális, egy valótlan világban élünk, miközben „való világról” beszélünk.

Egy ember, aki úgy él, hogy ő a világ közepe, hacsak egy kicsit is elgondolkodna, hacsak egy kicsit is hallaná a tanító Egyháznak a hangját és szavát, azonnal belátná, hogy rossz, amit csinál. Képtelenség. Hát hogy várja el ő azt, hogy körülötte forogjon minden? Míg, aki krisztusközpontúan kezd gondolkodni és élni, az megtalálta a mindenség közepét, Akiért, és Aki által ténylegesen minden létezik.
De ez egy másik világ. És a Szűzanya ennek a másik világnak az első megtapasztalója, s mellette Szent József.

Talán fölmerül bennünk a kérdés, hogy hogyan tapasztalhatjuk meg ezt a más világot, amelynek a középpontjában Krisztus, a második isteni személy áll?
Hát mindenekelőtt a Szentírás tanulmányozásával, a szentgyónáshoz való járulással, a szentáldozásban a szentségi Jézussal való egyesüléssel, a szentmisén való tudatos részvétellel, a felebarát szolgálatával és természetesen nem utolsó sorban az elmélyült egyéni és közösségi ima végzésével.
Az utóbbiak közül Szent II. János Pál pápa különösképpen a rózsafüzért ajánlotta a figyelmünkbe. Azt mondotta: ne féljetek a rózsafüzértől. És amikor azt halljátok valakitől, hogy a rózsafüzér eltereli a figyelmet mindennek középpontjáról, a Megváltó Jézusról, tudjátok, hogy aki ezt mondja, az az ember még életében nem találkozott sem a Szűzanyával, sem a rózsafüzérrel.
Mert kell-e félteni egy gyermeket az anyjától? Ugye, nem? Hát akkor miért kellene félteni a Megváltó Krisztust a Szűzanyától? Az Édesanyjától? Nem kell tőle félteni. Ha ugyanis valaki - ahogy a Szentatya mondja - beiratkozik a rózsafüzér által a Boldogságos Szűz iskolájába, az megtanul napközpontúan gondolkodni, megtanul krisztusközpontúan élni.
Mert a rózsafüzérben nem a Szűzanyával folytatunk párbeszédet, hanem a Szűzanyával együtt szemléljük a Megváltó Krisztust. A Napot, a mindenségnek a középpontját, akiből minden jó és minden élet felénk árad.

A kisgyerekek ma azt hallják: már csak négyet alszunk és eljön a Kis Jézus… Mi, idősebbek azt halljuk, hogy vasárnap kivételével még csak három Roráténk lesz, mindössze. Ugye, hihetetlen? Alig kezdtük el az adventet, és máris vége van.
Mindig ez történik, amikor egy emberi élet megkapja igazi középpontját: még az idő is megváltozik. Nem értelmetlenül gyorsul fel, hanem megtelik tartalmas dolgokkal. Mert akinek az életében, mint középpont megjelenik a Megváltó Krisztus, a mi Istenünk - akihez az emberi szív őszintén odafordul, és azt mondja: Uram, nézd, én a te szolgád vagyok; nézd, a Te szolgálód vagyok, legyen nekem a Te igéd szerint -, annak élete tartalmas, kiegyensúlyozott és értelmes emberi élet lesz.
Hát imádkozzon értünk a Boldogságos Szűz, az Istenanya. Értünk, bűnösökért, hogy a mi életünk középpontja is az Ő Szent Fia, Jézus Krisztus legyen! Ámen.

szombat, december 20, 2014

Film készül Márton Áron püspök életéről

Püspöki ima a magyar nemzetért

Mivel az utóbbi időben felerősödtek az olyan eljárások, amelyek sértenek bennünket magyarságunkban, Tamás József püspök nemzeti imádságunkat parafrazálva imádkozott magyar népünkért szerdán este a csíkszeredai Sapientia egyetem karácsonyi ünnepségén.

Böjte atya beszéde Sepsiszentgyörgyön 2014 dec. 18-án

Adventi gondolatok: December 20., szombat - "Íme, a szűz méhében fogan, és fiút szül"

Gyakran szembesülünk azzal, hogy Isten minket is hív valami újra, ismeretlenre. Legyen az egy új gyermek születése, egy váratlan nehézség, új feladat a munkahelyen, betegség, stb. Az első reakciónk, hogy megijedünk, nem tudjuk elképzelni mi vár ránk ezután.

Máriát is félelem töltötte el az angyal láttán. Isten azonban mindig bátorít, hogy ne félj!

Biztosak lehetünk abban, hogy amit Ő kér tőlünk, ahhoz megadja a szükséges kegyelmet. Tőlünk igazából a nyitottságot, a ráhagyatkozást kéri, azt hogy vessük bele magunkat Isten kezébe.

Iz 7,10–14; Zs 23; Lk 1,26–38

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája

Adventi gondolatok: Jézusnak mi is anyja vagyunk, amikor szent cselekvéssel e világra hozzuk. (Evangélium Lk 1, 26-38)

A karácsonyra készülődve mindannyian vágyunk arra, hogy egyre jobban bekapcsolódjunk az isteni harmóniába, észrevegyük a kegyelmi összefüggéseket, rend legyen bennünk és környezetünkben, hivatásunk helyén álljunk, eltöltsön bennünket a hit, remény, szeretet.
A mai evangéliumi szakasz hallatán lenyűgözve állhatunk Mária különleges személyisége előtt, hiszen az Úr Jézushoz legközelebb álló emberi személy, földi édesanyja, Szűz Mária. A mai evangélium azt mutatja be, miként lép be Isten az ő életébe, miként fogadja méhébe Isten Fiát, Jézust.

Nem csoda, hogy zavarba jött, megijedt, hiszen hivatása egyedül álló, feladata félelmetesen nagy volt. Assisi Szent Ferenc atyánk szerint azonban Jézusnak mi is „anyja vagyunk, amikor szent cselekvéssel e világra hozzuk”.

Ezzel Mária anyaságában részesül az „ANYA SZENT EGYHÁZ,” és annak minden egyes tagja. Hogy milyen nehéz „szent cselekvéssel Jézust a világra hozni”, azt hiszem, mindannyian jól tudjuk.
Ezért ismételjük imáinkban oly sokszor nemcsak az angyal szavait, aki Isten üzenetét hozta, hanem Mária szabad és szerető igenjét is, aki Jézust valóban „e világra hozta”.
El kell gondolkodnunk azon, hogy mit tehetünk, mit tehetek én – aki e sorokat olvasom – személy szerint azért, hogy a megtestesülés minden nap folyamatosan valósággá váljon az emberekben és a minket körül vevő világban?
Ott ahol élek, dolgozom, megfordulok, Jézus az én szerető igenem útján akar eljönni az emberekhez, arra a helyre, ahol éppen vagyok…
A hit világosságánál nézve, az adott pillanatra lebontva felfedezhetem az Isten rám vonatkozó akaratának jeleit. Hová küldött, milyen eszközökkel, milyen személyekkel, mit csináljak?

Mindazzal, amit napi életemben teszek, (munkám, szabad időm, kapcsolataim, szeretetem, küzdelmeim, nehézségeim, szenvedésem...) igyekszem Isten felé menni, aki elém jön Jézus Krisztusban? Igyekszem szállást biztosítani számára a szívemben, szeretteim szívében?
Kérem a Szentlélek erősítő kegyelmét, hogy Mária példájára én is mindig felismerjem, és alázattal teljesítsem az Isten rám vonatkozó akaratát, hogy látható jelévé válhassak annak a hűséges szeretetnek, mellyel Jézus fordul az egész emberiséghez, és lehessek a remény hordozója embertársaim számára. Nemcsak a karácsony meghittségében, hanem az élet nehéz pillanataiban is, hogy bennük éljen a jászolban fekvő istengyermek szeretetüzenete: Isten velünk van, Neki semmi sem lehetetlen.

péntek, december 19, 2014

Megszentelt élet éve: Nővérek az emberkereskedelem ellen folytatott harc élvonalában

A Szeplőtelen és Segítő Szűz Mária Katekista Nővérek (SMI - a Szalézi Család egyik ága) tagjai a helyi rendőrséggel karöltve harminc emberkereskedőt juttattak rács mögé a bordélyházakban lefolytatott razziák során az indiai Kolkatában.

Rendi ruháikat a szokásos indiai női viseletre cserélve a nővérek hármas-négyes csoportokban, rendőrök kíséretében éjszaka sorra járták a bordélyházakat a városban, ahol Teréz anya is működött, és kimentették a fiatal nőket, közöttük több 12 éves lányt is, fogvatartóik karmaiból.

„Négy év alatt 30 emberkereskedőt juttattunk börtönbe” – mondta el Sharmi D'Souza nővér, a Szeplőtelen és Segítő Szűz Mária Nővérek tagja az újságíróknak a vatikáni sajtótájékoztatón. Ő és számos más apáca részt vett az eseményen, ahol bemutatták őket Ferenc pápának a Béke Világnapjára szóló üzenetének bemutatásakor, amelyben arra szólít fel mindenkit, hogy vegyék fel a harcot a rabszolgaság modern formái ellen.

„Az egyik este 37 lányt mentettünk meg” – mondta a nővér, hozzátéve, hogy közülük tíz kiskorú volt. A nővérek biztonságba helyezték a nőket, támogatást és segítséget ajánlottak fel nekik. A nők fontos információkat adtak át a rendőrségnek, mint az embercsempészek nevét és bordélyházak helyét.

A nővérek megosztották személyes tapasztalataikat az olasz, indiai, nigériai és costa ricai emberkereskedők ellen harcolókkal. Sharmi nővér elmondta, hogy ha a rendőrök elutasították, hogy együttműködjenek velük, mert az emberkereskedők lefizették őket, akkor a feletteseikhez fordultak, hogy tegyék meg a kellő lépéseket. 

„Nem vagyunk egyedül, más civil szervezetekkel együtt harcolunk, de szükségünk van a papjainkra is, hogy velünk legyenek, hogy a püspökök és papok támogassanak minket, mert ha velünk vannak, még többre vagyunk képesek” – mondta a nővér.

Adventi gondolatok: Fogantatás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban (Lk 1, 5 – 25) - advent 3. hete péntek

„Gyermektelen vagy, de fiad születik”(Birák 13,2) – mondja Manoe feleségének az Úr angyala az első olvasmányban. „… nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt,…” (Lk 1,5) – írja Szt. Lukács evangélista Zakariással kapcsolatosan. De idézhetnénk Ábrahám feleségét Sárát, Ráhelt és Hannát, akik mind meg voltak fosztva attól, hogy női mivoltuk kiteljesedjék az anyaságban.

Hogy miért? Természetesen, semmiképpen sem azért, mert ezek a házastársak nem lettek volna nyitottak a gyermek fogadására és bűnös módon beavatkoztak volna (tablettákkal és egyéb fogamzás akadályozó dolgokkal) a természetrendjébe, ahogy teszik sokan manapság és később, amikor „megjön a jobbik eszük”, akkor jajgatnak, hogy nem születik gyerekük…

Talán e kérdéssel kapcsolatosan is, akárcsak a vakon született esetében Jézus válasza az eligazító, a mérvadó: „... Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9, 3).
Az Ószövetségben a terméketlenség megbélyegzést és szégyent jelentett az asszonyoknak, a teremtéskor kimondott isteni áldás hiányát, mintegy átkozott állapotot.
Ezeket az asszonyokat azonban Isten különleges módon kárpótolta, amikor nemcsak elvette szégyenüket, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép körében. Ezek a kikönyörgött gyermekek – Sámson és Keresztelő János – még bőségesebb áldás hordozói, s mintha édesanyjukon kívül Istennek is kedvesebbek volnának a többieknél.

Ezek a gyerekek előképek, annak bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy az anyai hivatást és méltóságot magasztalja fel.
S ez leginkább abban mutatkozik meg,
hogy a második isteni személy, szent Fia is édesanyától születik. Mária, a bűntől mentes, így a teremtés eredeti szépségében ragyogó fiatal lány nem meddő, de az ő esetében még csodálatosabb az isteni közbeavatkozás, hiszen ő férfi közbejötte nélkül lesz anyává. Amint a bűntől előre megóvta őt az Úr, úgy itt is a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el kegyelmével méhében Isten Fiának földi életét.

Fogantatás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban. S ahogy Isten meddő asszonyokat áldott meg és tett termékennyé, előkészítve ezzel az asszonyok között legáldottabb, Mária méhe áldott gyümölcsének érkezését, úgy most bennünk akarja az ő életét újra elindítani: hogy a mi buzgó várakozásunk és vágyakozásunk által Krisztus-hordozókká legyünk, akik az ő második eljövetelét készítjük elő azzal, hogy életvitelünkkel, cselekedeteinkkel, szavainkkal a világra szüljük őt.

Milyen a mi életvitelünk, magatartásunk? Milyenek a mi cselekedeteink, szavaink? Ezek által valóban Krisztus-hordozókká válhatunk, az Ő eljövetelét segíthetjük elő a minket körülvevő világban???

csütörtök, december 18, 2014

Adventi gondolatok: Isten közeledése az ember részéről nyitottságot és szabadságot feltételez... - Advent 3. hete csütörtök

Jeremiás korában Irzael válságban volt, ahogyan most országunk és tulajdonképpen az emberiség válságban van. Sok mindenben különbözik a helyzetünk, de van egy fontos közös is, az úgynevezett "erkölcsi válság", ami társult az akkori és a mostani problémákhoz is.
Az Ószövetségben ezeket sosem választották ketté, a háború, éhínség, betegség mindig az erkölcsi válság következménye volt. A próféták mindig azt hirdették, hogy a baj forrása az Istentől való elfordulás.

Vajon mi el hisszük-e, hogy a mai problémák gyökere is lehet hasonló? Vagy a politika és a gazdaság annyira világi dolgok, hogy nem lehet közük hithez, Istenhez?
Jeremiás az első olvasmányban Jézus születését jövendöli meg. Ő az, aki az emberi uralkodók sora után elhozza az igazságot, biztonságot, szabadulást.

Az evangéliumi szakasz már a születés misztériumának közvetlen előzményeire irányítja figyelmünket, és két alapvető igazságot fogalmaz meg.
Az első igazság lényege az, hogy Jézus Isten és ember egyetlen személyben. Az evangéliumi részlet arra utal, hogy a Szentlélektől fogant, s földi édesanyától születő Jézus nemcsak ember, hanem egyben Istenként múlja fölül az ember törékeny világát.
A másik igazság abban jelölhető meg, hogy Isten közeledése az ember részéről nyitottságot és szabadságot feltételez. "József úgy cselekedett, amint megparancsolta az Úr angyala". Ez nagyon fontos megjegyzés. Nem szabad átsiklanunk fölötte, mert hősies és mélyen hívő cselekedetre utal. Józsefnek teljes bizonytalanságban kellett igent mondania az eljövendő eseményekre, hiszen az Istenbe vetett hitén kívül más bizonyossággal nem rendelkezhetett. Meg kellett küzdenie önmagával, le kellett számolnia kételyeivel, és emberileg nézve a legteljesebb bizonytalanságban kellett vállalnia az eljövendő történéseket. Minthogy azonban nyitott ember volt és mélységesen bízott Istenben, igent tudott mondani a titokzatos isteni rendelésre.

Az adventi időszak vége felé fontoljuk meg az evangéliumi részletben megfogalmazott igazságokat. Adjunk hálát Istennek, hogy nemcsak prófétáit küldte hozzánk, hanem ő maga jött megmentésünkre. S kérjük őt, segítsen, hogy életünk sötét óráiban is nyitott lélekkel tudjuk fogadni közeledését. 

Mt 1,18-24 - Jer 23, 5-8