Oldalak

hétfő, február 02, 2015

Ima a napjainkban üldözött keresztényekért


Kép: Menekülés Egyiptomba ikon

( Jabrud, Szíria, 1740)
Ó, Jézus, Mária fia! Épp, hogy megszülettél, máris menekülnöd kellett, hogy mentsd az életedet.

A hazájukból elűzött ártatlanok sorsában osztoztál. Kitelepített lettél a kitelepítettek között, menekült a menekültek között. 

Dicsőség Neked, aki azért jöttél, hogy közöttünk lakozzál, bűneink terhét hordozzad, sebeinket gyógyítsad!
Eléd hozzuk most az üldözött keresztények millióit szerte a világon. Könyörülj azokon, akik fanatikus terrorszervezetek áldozataiként erőszakot szenvednek! Erősítsd azokat, akik vérükkel tesznek tanúságot Rólad! 

Tekints az afrikai és ázsiai, szíriai és iraki tömegekre, akik otthonaikat, szeretteiket gyászolva menekülttáborok lakóiként tengetik életüket! Kérünk, adj Beléd vetett hitet és megtérést a békétleneknek!
Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Ámen.

Lehetőleg naponta imádkozzunk értük!

péntek, január 30, 2015

Új (800 éves) Szent Ferenc életrajzra bukkantak

Jacques Dalarun, a ferences rendtörténet ismert kutatója Celanói Tamásnak egy eddig ismeretlen Szent Ferenc életrajzát fedezte fel. A kis kódexet, mely eredetileg egy magán gyűjtemény darabja volt, Dalarunnak köszönhetően a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár megvásárolta 60 ezer euróért – írta január 24-én a Le Monde, 25-én pedig a Corriere della Sera.

Jacques Dalarun figyelmét tavaly szeptemberben hívták fel a kis kéziratra, mondván, hátha érdekes számára, és amikor elkezdte a bevezetőt olvasni, megdöbbenve fedezte fel, hogy ezt a legendát Celanói Tamás írta, mégpedig a szintén általa készített első életrajz (Vita beati Francisci, 1228-29) után. Néhány testvér ugyanis panaszkodott, hogy az első életrajz túl hosszú, jó lenne egy rövidebb változatot is készíteni. Celanói azt is megemlíti a prológusban, hogy az új életrajzhoz Illés testvér, az akkori generális (1232-39) látta el a szükséges információkkal.

Az újonnan felfedezett kézirat az eddig ismert két Celanói által írt életrajz, a Vita (1. életrajz) és a Memoriale (2. életrajz, melynek címe egész pontosan: „Elékezés a lélek vágyódásában – Memoriale in desiderio animae”) között, Illés testvér fent említett generálissága idején íródott.

Dalarun szerint azt a munkát az 1230-as években írta Celanói, a kézirat jellegzetesen közép-itáliai alkotás. A kisméretű (120x82 mm-es) 122 fóliós anyag vegyes gyűjtemény, vagyis florilégium. Vannak benne prédikációk, tartalmazza Szent Ferenc Intelmeit és egy „Miatyánk kommentárt.”

A hírrel kapcsolatban Varga Kapisztrán ferences egyháztörténész a Ferences Sajtóközpontnak elmondta: „A kis kötet megtalálása rendkívül értékes felfedezés. Valószínűleg ez az Intelmek legrégebbi kézirata. Hogy milyen érdekességeket rejt maga a szöveg, azt annak publikálásáig nem lehet megítélni. A ferences kutatások során legutóbb negyven éve történt hasonlóan jelentős felfedezés.  Giovanni Boccali akkor bukkant rá Szent Ferencnek a klarisszák számára írott buzdító költeményére (Audite Poverelle), aminek tartalma addig csak a Perugiai legendából volt ismert.”

Szerdahelyi Csongor
Ferences Sajtóközpont Budapest

Gyerekek a szeretetről

csütörtök, január 29, 2015

Arany János és a Biblia

Reisinger János irodalomtörténész. Előadásaiban a magyar költők műveit elemzi, elsősorban bibliai témájú verseik alapján. .
Forrás: Gloria.tv

hétfő, január 26, 2015

Viszlát, Bajnok!

.

Mikor a feltörekvő sportújságíró, Erik Kernan megment egy csövest az őt épp összeverni készülő balhés fiatalok bandájától, még fogalma sincs, voltaképp kivel hozta őt össze a sors. Nem ám egy egyszerű hajlesszel, hanem Champpel - azaz az egykor nagynevű bokszolóval, Bob Satterfielddel, akit mindenki rég halottnak hitt; és aki annak idején Jake "Dühöngő Bika" LaMottával is harcolt a szorítóban. Ami úgy kezdődik, mint egy címlapsztori, amivel "feltámaszt" egy valaha nagy embert, szép lassan átfordul egy hihetetlen (leginkább belső) utazásba; és esélyt ad Eriknek, hogy felülvizsgálja a saját életét, a kapcsolatát kisfiával és tőle nemrég elvált feleségével. Igen ám, de felmerül a gyanú: Champ mégsem az, akinek mondja magát...

HÍRADO (2015.01.23.)

vasárnap, január 25, 2015

Miért fontos, hogy az apák templomba járjanak?

1994-ben rendkívüli népszámlálást tartottak Svájcban, ahol azt is vizsgálták, hogy egy személy vallását továbbviszik-e az utódok. Az eredmény több mint meghökkentő: a családban egyedül az apa vallási gyakorlata az, ami meghatározza, hogy a gyerekek a jövőben járnak-e templomba vagy sem.

Anélkül, hogy statisztikai adatokkal bombáznánk az olvasót, íme néhány adat.
– Ha az apa és anya is rendszeres templomba járó, akkor a gyermekek 33 százaléka rendszeres templomba járó lesz.

– Ha az apa nem rendszeres templomba járó, de az anya igen, akkor a gyermekek 3 százaléka rendszeresen templomba jár.

– Ha az apa nem gyakorolja hitét, míg az anya rendszeresen, akkor a gyerekek 2 százaléka lesz rendszeresen templomba járó.

Az eredmény megdöbbentő, de megerősíti azt, amit a pszichológusok, kriminológusok és a keresztény értékek szerint gondolkodók tudnak: nem lehet ellenszegülni a teremtett rend biológiájának. Az apai befolyás, attól kezdve, hogy a nemzés során meghatározza a gyerek nemét, mindaddig, hogy milyen rítusú temetést kap, nincs arányban a rábízottakkal és az erősen csökkentett szereppel a nyugati liberális társadalomban.

Az anya szerepe mindig is elsődleges marad a meghittség, gondoskodás és nevelés szempontjából. Egyetlen apa sem képes helyettesíteni ezt a fajta kapcsolatot. Hasonlóképpen igaz, hogy amikor a gyermek belép abba a korszakba, amit az otthon helyett a baráti kör jelent, egyre növekvő mértékben vesz példát apjáról. Ahol az apa közömbös, nem odaillő, vagy éppen hiányzik, akkor az elkülönülés és a bekapcsolódás még nehezebb. Ha a gyerekek azt látják, hogy az Egyház „női és gyerekdolog”, ennek megfelelően járnak el: nem járnak oda, vagy csak sokkal ritkábban.

Érdekes módon tudat alatt a felnőtt nők és férfiak is levonják a következtetést, hogy apu távolléte azt jelzi, hogy a templomba járás nem igazán „felnőttes” dolog. Az elköteleződés szemszögéből az anyai szerep a bátorításé és a biztatásé, de nem ez az elsődleges a felnőtt utód döntésében.

A megállapítások ugyan a svájci népességre vonatkoznak, de minden bizonnyal hasonló eredményű megállapításokra jutnának más nyugati országokban is, ahol nagy számban találhatók családok egyedülálló szülővel, valamint bonyolult mostoha kapcsolatokkal, vagy ami rosszabb, vándorló férfiszemélyekkel (nevelőapákkal) a háztartásban, akiket nem érdekelnek a „párjuk” gyermekei.

A hiányzó apa – bárki hibájából volt is a válás és bármennyire hűséges is az illető egyházához – valószínűleg nem fogja az engedélyezett, rövid „láthatási időt” gyermekével a templomban tölteni. Az egyik egyházközségben az egyik fiatal srác arról számolt be, hogy választania kellett, hogy templomba megy, avagy a vasárnapot apuval töltse negyven mérfölddel távolabb, pecázással és focival. Egy másik, tizenegy éves fiú választása még nehezebb volt: a földi vagy az égi Atya között, a szeretet és lojalitás keresztkötelékei között. Saját kudarcai által erőltetett, gyötrő érettséggel döntött úgy, hogy a mennyei Atya jobban megérti távollétét, mint a „földi” apja.

Nagy igazság tehát: ha nincs apa – nincs család – nincs hit. A férfiak megnyerése és megtartása alapvető fontosságú a hitközösség számára, és életbevágó minden anya munkájához, valamint gyermekeink jövőbeli megváltása szempontjából.

(Robbie Low írása alapján)

Forrás:

„Betelt az idő… The time is fulfilled… Die Zeit ist erfüllt…”- évközi 3. vasárnap - hanganyag is

„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15) – olvastuk az imént Szent Márk evangéliumból.
Az Úr Jézus nyilvános működése kezdetén kijelenti, hogy betelt az idő és a megtérésre szólít fel. A hit mellet hangsúlyozza a megtérés, a bűnbánat fontosságát. Ugyanis a megtérés, a bűntől való elfordulás teszi alkalmassá a hívőt arra, hogy személyesen találkozhasson az Isten Fiával, Jézus Krisztussal és befogadhassa az általa meghirdetett örömhírt, evangéliumot.

A megtérést, a bűnbánat fontosságát hangsúlyozza a mai első olvasmány is. Ninive lakói Jónás szavaira hallgatva, bűnbánatot tartanak, abban a reményben, hogy bocsánatot nyernek gonosz tetteik. Isten az ő őszinte bűnbánatukat látva megbocsát nekik és nem pusztítja el városukat, mert „nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen"(Jón 3,1-5).

Szent Pál apostol, a rövid szentleckében (1 Kor 7,29-31) tovább viszi a gondolatot és arra hívja fel a figyelmünket, hogy fontos a sürgős megtérés, mert „az idő rövid!” A felsorolt intelmek azonban nem a közömbös egykedvűséget vagy az élet örömeinek a lebecsülését jelentik, hanem a keleti stílus sajátosságaival hangoztatják, hogy nagyon józanul és megfontoltan kell élni, mert a földön nincs végső célunk, tehát végérvényesen semmihez sem köthetjük hozzá a sorsunkat. Mindent úgy kell felhasználnunk, hogy előbbre vigyen bennünket az üdvösség útján: „mert ez a világ elmúlik”.
De nem semmisül meg, hanem átalakul, egészen más lesz. Viszont a földi élet természetfeletti folytatása attól függ, hogy itt hogyan éltük meg mindennapjainkat, hogy mennyi hit, remény és szeretet volt bennünk. Ezért tanít arra az apostol, hogy ne csak önmagunkért akarjuk élvezni az anyagiakat, a munkát, az adás-vevést, az emberi kapcsolatokat, az örömöket, hanem mindenben keressük a bennük rejtőző nagyobbat: Istennek velük kapcsolatos elképzelését, akaratát.

Ebbe a gondolatkörbe nagyon jól beleépül az Úr Jézus kijelentése, miszerint: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa”. Az evangéliumi szakasz arról számol be, hogy a pusztában töltött idő és János elfogatása után az Úr Jézus, „belép a történelembe” és örökre megváltoztatja azt, hisz Őbenne Isten érkezett közénk, ezért ahol Jézus jelen van, ott van az Isten országa is.
Jézus tehát megkezdi nyilvános működését Galileában. Eme tettének hátterében két aktuális esemény áll, mégpedig: Keresztelő János elfogatása és az első tanítványok kiválasztása, meghívása.

Az előfutár elvégezte küldetését, a múlt vasárnap, mint hallhattuk rámutatott az Isten Bárányára, a Názáretből érkezett Jézusra, az ács fiára. Isten és az emberek előtt azonosította Őt, mint Isten Fiát, a próféták által meghirdetett Üdvözítőt, majd felszólította hallgatóit, hogy ezután Őt hallgassák, Őt kövessék, Benne higgyenek.
Keresztelő Szent János kimondta saját igenjét, amikor elfogadta az Istentől rábízott feladatot, és sikeresen elvégezte a neki szánt küldetést, s lelépett a színpadról, vállalva az igazság és az erkölcs melletti kiállásáért a halált is.

Most rajtunk a sor, nekünk kell színre lépnünk és megadnunk válaszunkat az isteni meghívásra. Ebbe a keretbe illeszkedik bele Jézus programbeszéde: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15).
„Beteljesedett az idő”! Mélyebben belegondolva megdöbbentenek Jézus szavai, ha korunkra, a mai világra és annak történéseire, eseményeire gondolunk. A tévé és rádió híradásait látva, hallgatva, az internetet böngészve, az újságokat olvasva, nem nehéz világvégi képet festeni a mai világról – amit a tolakodó és házaló szektások előszeretettel meg is tesznek. Úgy szeretnénk mi is belekiáltani ebbe a minket körülvevő, egyre ijesztőbbé váló sötétségbe, hogy minden betelt, hogy a pletyka, a rágalmazás, a gonoszság, a gyűlölet, a vérontás, a pusztítás pohara csordultig telt. Talán még soha nem volt ennyi háború egyszerre világszerte, soha ennyi és ennyire kegyetlen, észbontó pusztítás, öldöklés, embertiprás, mint ma. Úgy érezzük, mintha tényleg elérkezett volna Isten ítéletének az órája.

Ám Jézus nem erről beszélt sem akkor, sem most, nem a valóságos időről, nem a nyilvános működésének kezdeti, fizikai idejéről, hanem a „mennyei időszámításról”, aminek itt adja meg sarokpontját, amikor kijelenti: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban”. Vagyis elmúlt az ígéretek és a várakozás ideje az advent, vége a sóhajtozás korának: a Messiás eljött, és megkezdi szolgálatát. Az ő jelenléte tölti be az időt azáltal, hogy Isten irgalmának hordozójává és üdvösségtörténetté teszi, ezért „van közel a mennyek országa”, annyira közel, hogy maga Isten Fia jelent meg az emberek között, hogy tanítsa őket és megnyissa előttük az oda vezető utat. 

Így hát az Úr Jézus örömhírként mondja, hogy beteljesedett az idő, hogy elérkezett az üdvösség várva várt pillanata, hogy megkezdődött Isten országa. Mondhatnánk azt is, hogy „a beteljesedett az idő” szavak Jézus szájában diadalujjongásra utalnak. Azt jelentik, hogy a történelem új értelmezést nyer, mivel az egész fájdalmas, érthetetlen múlt üdvtörténetté válik: semmi sem volt hiábavaló, semmi sincs jóvátehetetlenül elrontva. Aki Őbenne hisz, annak életében új szakasz kezdődik, amelyet nem a múlt keserveitől való menekülés jellemez, hanem a megtapasztalt isteni szeretet élménye.
Csak ilyen értelmezés tükrében válik érthetővé az a nem mindennapi körülmény, hogy a szóban forgó első tanítványok, ott a Galileai-tó partján: Simon és András, Jakab és János szótlanul, szinte vakon követték Jézust. Ezek a férfiak nem tudták, mire hívta őket Jézus. De követték Őt, mert megigézte őket személyisége. Az ő válluk is meggörnyedt az élet terhe alatt, de hirtelen rádöbbentek, hogy pontosan arra a múltra volt szükségük, amely kijutott nekik, hogy megélhessék a szabadulás örömét.

Jézus új jövőt ígért nekik: „az emberek halászává teszlek benneteket”- mondta. Amikor az ember Jézus nyomába lép, akkor összekötődik a múlt a jelennel. Egész eddigi életünk új értelmet nyer, üdvtörténeti távlatokba épül. Ekkor már nem átkozzuk a múltat, nem szorul ökölbe kezünk az elszenvedett sérelmek és megaláztatások miatt, hanem minden visszaemlékezésünk csendes hálává csitul bennünk. És akkor megkezdődik a mi új jövőnk is, amint azt Jézus első apostolainak ígérte, de amely egyben küldetésükké is vált: emberhalászokká kell válniuk, azaz másoknak is hirdetni Isten üdvösséget hozó örömhírét.
Igen, mert a mi hitünk révén bontakozik ki Isten országa és visszhangzik tovább az evangéliumi örömhír ott is, ahol úgy tűnik, a gonosz túlharsog minden sóhajt és imát.

„Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek”- írja az evangélista. Lelki szemünkkel szinte látjuk ezeket a fáradt, kemény munkától megedzett férfiakat, amint ott lépkednek a fiatal Mester mögött.
Ez a kereszténység lényege: a Krisztus-követés. A Mester nyomdokaiban lépkedni csendesen, szótlanul, együtt másokkal, de nem mások miatt, és nem is a tartalom nélküli üres hagyományokhoz ragaszkodva, hanem azért, mert minket is megigézett Jézus személye, életpéldája, tanítása, és vonzás körébe kerültünk, mint a vasreszelék a mágnesébe.

„Betelt az idő, közel van az Isten országa…”
Azt kell ma felfedeznünk, hogy milyen értelemben teljesedett be az idő a mi életünkben, miképpen válik üdvtörténetté a saját múltunk?

Igen, elérkezett az idő, hogy úgy lássuk múltunkat, mint Isten irántunk való gondos szeretetének bizonyítékát. Vagy megfordítva: ha bátran kimondjuk, hogy felismertük Jézusban Isten Fiát és a mi egyetlen üdvözítőnket, ha maradéktalanul rábízzuk magunkat, és a nyomába szegődünk, mint az első tanítványok, akkor rádöbbenünk, hogy egész múltunk, tévelygéseivel, szenvedéseivel, meghurcoltatásaival együtt üdvtörténeti esemény volt. Töltse el ez a felfedezés lelkünket hálával a minket csodálatos szeretettel megváltó Isten iránt.

Épen ezért a mai szentmisében arra kérjük az Atyát, a Fiú által a Szentlélekben: döbbentsen rá bennünket arra, hogy valóban betelt az idő, hogy megkeresztelkedésünk pillanatában elkezdődött az üdvösség története életünkben is, és adjon nekünk nyitott fület, hogy életünk eseményeiben és az egyház tanításában meghalljuk hívó szavát, s adjon erőt, hogy mindennapi megtéréseink eredményeként halálunk pillanatára teljességgel Isten felé forduló, Isten akaratát teljesítő lényekké válhassunk.