hétfő, július 22, 2013

Példaképeink: Küldetésem van testvéreimhez… Szent Mária Magdolna emléknapja (Jn 20, 1. 11 – 18)

Mária Magdolna és a föltámadt Krisztus
Mária Magdolna lángoló szeretete és az Urat kereső buzgósága miatt kiemelkedik a jámbor
asszonyok csoportjából. Ott áll a sír előtt és sir, „mert elvitték az én Uramat” - mondja. Nem tud megnyugodni, mindenáron meg akarja találni az áldott testet. Az üres sírt látva annyira meg van indulva érzelmileg, hogy nem gondol a feltámadásra, nem jut eszébe Jézus jövendölése, miszerint harmadnapra föltámad halottaiból. Ezért a halott Jézust keresi miközben az élő ott áll előtte, de nem ismeri fel.

Mária Magdolnában a „Jézust kereső” lelkek példaképét látjuk. A többi jámbor asszony is ezt tette, és ezt elismeréssel nyugtázta az angyal: „tudom, hogy Jézust keresitek” (Mt 28,5). Az Istent kereső lelkeknek maga az Isten is elébe megy... „Igen, de csak akkor - mondja Mauriac - , ha mi is lépéseket teszünk feléje”. Milyen szép volna, ha őrangyalunk-halálunk óráján azt mondhatná: „Tudom, hogy Jézust kerested egész életedben és most is őt keresed...”
   
Mária Magdolna meg akarja „ragadni” Jézust. Milyen különös Isten „láthatóvá”, „megragadhatóvá”, sőt „megehetővé” (oltáriszentségben) lett a mi számunkra.
„Ne tartoztass! (Jn 20,17) – mondja Jézus. Azaz engedj el először is azért, mert „teljes és végleges birtokba vételem csak a mennyországban történhet!”: „Még nem mentem föl Atyámhoz!”
De engedj azért is, mert még itt a földön is mindkettőnkre feladat vár: „Menj testvéreimhez!”(17) Mennyire figyelemre méltó, hogy Jézus az érzelgő és áradozó vallásosság fölé helyezi az evangélium hirdetésének szent szolgálatát, apostoli feladattal bízza meg Magdolnát. Megteszi őt az „apostolok apostolává”: rábízza a föltámadás örömhírének közlését az apostolokkal...

A kezdet kezdetén a Feltámadott Úrról való tanúságtétel egy gyarló, bűneiből megtért asszonyra bízza az Úr. Az apostolok még hallgatnak, mert ők még hírét sem hallották a feltámadásnak, de Mária Magdolna már hirdeti, hogy látta az Urat és ezeket mondta neki.
Ha az Isten valakit „hív”, akkor „küldi” is. Ha néven szólít, azért teszi, hogy akaratát közölje velünk. Ezt tapasztalhatjuk Ábrahám, Mózes, Saul - Pál és a többi bibliai személy esetében is.

Mária Magdolna története arra tanít bennünket, hogy a kereszténység nemcsak a folytonos istenkeresés vágyát és reményét, hanem a „megtalálás” örömét és boldogságát is magába foglalja, nemcsak az örök életben, hanem már itt a földi életben is. „Aki keres, az talál”. Ez Mária Magdolnára is érvényes volt és ránk is vonatkozhat, ha nagyon akarjuk.

A másik lényeges tanítása a történetnek az, hogy a feltámadás örömhírének nem szabad leállnia, terjednie kell és mihamarabb eljutnia minden emberhez. Magdolnához hasonlóan minden kereszténynek a feltámadás hírnökévé kell válnia, elsősorban nem szavai által, hanem azzal, hogy magában hordozza a feltámadás jeleit. Mária Magdolna Jézus iránti hűsége, szeretete, szerénysége, készsége, hogy a „testvérekhez” induljon, sugallhat nekünk valamit, amit érdemes megfontolni, amit érdemes magunkévá tenni, éspedig egy percig sem maradhatok meg ezután önsajnálatomban, saját magam siratásában, de a Föltámadottal való találkozás kegyelmét sem sajátíthatom ki. Küldetésem van testvéreimhez, s a kapott isteni jelet úgy őrizhetem meg leghűségesebben, ha sietek közölni velük az örömhírt, amelyet rám bízott az Úr.

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...