szerda, augusztus 27, 2014

A világháborúk hőseire emlékeztek Úz-völgyében - Erdély. Ma oldaláról

Az első és második világháború Úz-völgyi harcainak hőseiről idén augusztus 26-án is megemlékeztek a helyszínen. Ezúttal is számos zarándok vett részt, köztük hagyományőrző egyesületek, huszárok, lovagrendek tagjai, nemcsak Székelyföldről, Erdélyből, hanem Magyarországról és Kárpátaljáról is. Az ünnepi ökumenikus istentiszteleten Szabó Lajos római katolikus kanonok-plébános és Bucsi Zsolt református lelkész prédikált, mindketten a hit megőrzésének szükségességét, a gyökereinkhez való ragaszkodás és az őseinkről való megemlékezés fontosságát hangsúlyozták.

Az istentisztelet után Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szőts Dániel nyugalmazott orvos, egykori honvéd, aki részt vett az 1944-es Úz-völgyi csatában. A veterán szerint, bárhol éljen a magyar, segítenie kell egymást, és ez történt a világháborúk idején is, hiszen felvidékiek, kárpátaljaiak is vívtak itt honvédő csatát. Külön tiszteletet érdemelnek azok a családok, akik még a háború befejezése előtt, miközben még dörögtek az ágyúk, szekérrel eljöttek, hogy méltóképpen eltemethessék halottaikat, jelentette ki.



Jelen volt az eseményen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki megkoszorúzta az emlékművet. Mint nyilatkozta, őseinkről méltóképpen meg kell emlékezni, ezért évről évre el kell ide jönni.

– Bízom benne, hogy az évek során rendeződni fog a vita Bákó megyével e terület kapcsán, például az ifjúsági tábor ügyében, az itt elvezető utat pedig járhatóvá tudjuk tenni, így pedig Úzvölgye kiemelt zarándokhellyé válhat, ahol találkozik a természet és a történelem. Remélem, az idei zarándokok még visszatérnek ide, és legközelebb még hoznak magukkal másokat is. Legtöbben Hargita és Kovászna megyéből jönnek leróni kegyeletüket, de más megyékből, országokból is, ami által szélesebb körű összefogás jöhet létre – mondta a megyeelnök.

A megemlékezés alkalmával emléklapokat adtak át az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagjainak, a szentivánlaborfalvi kórus pedig katonadalokat adott elő. Az eseményen jelen volt Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar Honvédelmi Minisztérium munkatársa, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is.

Közlemény
Forrás: Erdély Ma

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...