hétfő, szeptember 29, 2014

A harc mindennapi valóság, és ha nem harcolunk, vesztesek vagyunk – Ferenc pápa homíliája a szent főangyalok ünnepén


Szeptember 29-én, a Szent Márta Házban mondott szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a sátán mindig úgy állítja be a dolgokat, mintha azok jók lennének, de valódi célja az, hogy tönkretegye az embert.

Az arkangyalok ünnepén az Egyház által elénk tárt olvasmányok erős, kemény képekkel élnek: Dániel próféta elbeszélése Isten és az Emberfia dicsőségéről; Mihály arkangyal és angyalai harca „a sárkány, az őskígyó ellen, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot, de vereséget szenved”; majd az Evangélium elbeszélése szerint Jézus Natanaellel való beszélgetése, amelyben az Úr azt az mondja, hogy „látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Beszédében a pápa a démon és Isten harcáról szólt: „A sátán mindig megpróbálja tönkretenni az embert - irigységből, hiszen a 8. zsoltárban azt olvassuk: «[Az embert] majdnem isteni lénnyé tetted, dicsőséggel és fönséggel koronáztad» (Zsolt 8,6) – és a bukott angyal nem tudta elviselni ezt a magaláztatást, hogy Isten egy alacsonyabb rendű teremtényt nála magasabb rendűvé tett, ezért megpróbálta elpusztítani az embert.” És pusztító projektjeihez a sátán különböző humánus, emberközpontú magyarázatokat talál ki, amelyek valójában az ember ellen szólnak, az egész emberiség és Isten ellen – mondta homíliájában a Szentatya.

A sátán tehát megpróbálja tönkretenni az emberiséget, mindnyájunkat: sok elembertelenedés – a saját bűneinket kivéve – az ő műve, egyszerűen azért, mert gyűlöli az embert. Ez ellen angyalok védenek meg minket és az Istenembert, a felsőbbrendű embert, Jézus Krisztust, aki az emberiség tökéletessége, a legtökéletesebb. Ezért ünnepli tehát az Egyház az angyalokat, mivel ők azok, akik Isten dicsőségében vannak, és ők védik az isteni titkot, hogy az Ige testté lett” – magyarázta szentbeszédében Ferenc pápa.

„A harc mindennapi valóság. Ha nem harcolunk, vesztesek vagyunk. Isten ezt a feladatot elsősorban az angyaloknak adta, hogy harcoljanak és győzzenek. Milyen szép a Jelenések könyve diadalmi éneke, amelyet e harc után olvasunk: «„Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt» (Jel 12,10)” – emelte ki homíliájában a pápa.

Végül a Szentatya arra buzdított, hogy kérjük Szent Mihály, Gábor és Rafael arkangyalok közbenjárását, hogy harcoljanak értünk és az isteni titokért, hogy az Ige testté lett, meghalt és feltámadt, hiszen ez a mi kincsünk.

(vt)
Forrás: Vatikáni Rádió

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...