vasárnap, május 17, 2015

Égni kell annak, aki gyújtani akar... Imre atya írása

Szilveszter fotó archívum
Legutóbbi konferenciánk után ismét a gyalogos zónán kellett keresztül mennem a stuttgarti belvárosban. Az egyik épület sarkán gyertyetengerre lettem figyelmes. Valakik valaminek a kapcsán vagy emlékére rengeteg különböző nagyságú gyertyát rakosgattak a földre. Hogy miért, nem kérdeztem. Talán így akartak protestálni a készülő stuttgarti ultramodern főpályaudvar ellen...

Nekem azonban azonnal valami más jutott eszembe.

A gyertyák egy része azokra a szülőkre – köztük az enyéimre – emlékeztetett, akik magukat egészen a gyermekekért és a családért áldozták fel. Egy egész életen át égtek értük, adtak nekik meleget és fényt. Valamikor kialszik ugyan életük lángja, de tudom, soha nem fogják megbánni, hogy a családért égtek el!

Más gyertyák azokra az emberekre emlékeztettek, akik egész életükön át másokat tanítottak és neveltek. Ez volt élethivatásuk. Szépen ég a lángjuk, messzire világít fényük, de életük gyertyája hamar elfogy. Csodálom őket, hogy mindezek tudatában is képesek arra, hogy életüket áldozzák – másokért!

Ismét más gyertyák azokra az emberekre emlékeztettek, akik munkájukat hivatásként végzik. Ahol csak dolgoznak, ott az odaadás szellemében teszik, világítanak és ragyognak, így lesz általuk melegebb a világ. Őket is éri rossz idő, szél és vihar, néha ők is vágynak egy kis pihenésre. Megkísérti talán az a gondolat is, hogy legjobb lenne nem égni már... De a másik pillanatban tudják, hogy akkor ez már nem az ő életük lenne!

Este, amikor hazaérkeztem, s a gyertyák emléke még elevenen égett bennem, azt olvastam a Szentírásban: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (vö. Jn 15,13) Azóta még jobban megértettem Isten és az Ő barátainak a titkát...

Ma pedig éppen azt olvasom: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.” (vö. Mt 16,25)

És ismét a gyertyákra gondolok, amelyek – miközben vidáman égnek – önmagukat elemésztik, de nem bánják, mert így találnak önmagukra, életük értelmére.

Milyen nagy szükség lenne közösségeinkben ilyen gyertyákra!

Stuttgart, 2015-05-09.

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...