vasárnap, március 27, 2016

Áldott Húsvéti Ünnepeket!

 

„Kutatom arcodat.
Mindenhonnai vagy és mégis csak erdélyi,
nézem orcád, ahogy helyettem a szenvedést megéli:
te tudod, te vagy a bölcs,
mitől megváltás a kényszer, hogy emberarcot ölts,
és ábrándozni serkents: hasonlatos a képünk,
s fölfelé a fájdalom grádicsán hétmérföldest együtt lépünk.
Nézlek, hanyatló fejed
bús gesztusa belőlem ered -:
honnan tudtad, hogy megéri…”

Döbrentei Kornél: A nyárádremetei Krisztus




Nagypéntek keresztje és húsvét üres sírja együtt hirdetik a mai világnak, hogy győzött a halálon az élet. Jézus feltámadásának örömhíre ajándékozza meg embertársainkat, családjainkat, Egyházunkat, Nemzetünket és az egész világot azzal az igazi erővel, amely alkalmas az élet értékesebbé, szebbé és kiegyensúlyozottabbá tételére.
Ezzel a gondolattal kívánom, hogy az Esztelneki Madonna és e templom védőszentjének, Szent György vértanúnak közbenjárására, a Feltámadott Úr töltse el minden Kedves Blog Olvasó szívét húsvéti örömmel, derűvel és azzal a rendíthetetlen reménnyel, hogy az élet minden helyzetéből van feltámadás. Még a bűnből, a súlyos betegségből, a gyászból és halálból is!

Szeretettel és imával: fr. Szilveszter ofm

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...