szombat, október 29, 2016

Halloween nem ártatlan pótfarsang – tiltakozások világszerte - Magyar Kurír írása

2012. október 30. kedd 17:10

Halloween nem ártatlan ünnep, hanem az ezoterikus világ szilvesztere – fogalmaz a Római Főegyházmegye Romasette című lapjának cikkírója.

A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a kelta samhain ünnep és a keresztény halottak napja – olvasható a Wikipédián.

Az ünnepet elsősorban az angolszász országokban tartják, de mára világszerte elterjedt. Ünneplése ellen ugyanakkor számos országban tiltakoznak.

A RIA Novosztyi híradása szerint a dél-oroszországi Krasznodari határterület oktatási minisztériuma idén betiltotta a halloween ünneplését a több mint ötmilliós lakosságú régió iskoláiban. Hivatalos levelükben pszichológusok és pszichiáterek véleményét idézik, melyek szerint az ünnep komolyan veszélyezteti a gyermekek szellemi egészségét. „Az ilyen ünnepségeken részt vevő gyermekeknél gyakori a félelem, az érzelmek elfojtása, az agresszió, az öngyilkossági hajlam.” A tiltakozáshoz a helyi ortodox egyház képviselői is csatlakoztak, akik szerint halloween „a halál és a sátán kultuszának ünneplése”. Az ünnep a kilencvenes évek végén jelent meg Oroszországban; 2003-ban a moszkvai nevelési hatóság is betiltását javasolta az általános iskolákban. 

Folytatás itt érhető el 

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...