szombat, október 29, 2016

Ma üdvösség köszöntött erre a házra… - Évközi 31. vasárnap

Az irgalom témája elég gyakran szerepel a vasárnapi szentmisék bibliai szövegében, s ez azért van, mert Isten maga a végtelen, a kimeríthetetlen irgalom, és az embernek igen nagy szüksége van Isten irgalmára. 2015. december 8-án a Szentatya, Ferenc pápa ebből a megfontolásból hirdette meg az Irgalmasság évét, amely nem sokára, november 20-án, Krisztus Király ünnepén fejeződik be. Isten, aki a szeretetnek egy aktusával teremtette az embert, az irgalom aktusával napról napra szüntelenül újjáteremti, helyrehozza gyöngeségét, megbocsátja bűneit, megszabadítja a gonosztól.

A Mennyei Atya irgalmasságát valósította meg földi életében az Úr Jézus. Hiszen senki olyan jól nem látta a bűn igazi arcát, mint Ő. Látta eredetét, látta terjedésének irányait, módjait és eszközeit, és látta a végét. A Biblia tanítása szerint a bűn kiindulópontja a lázadás, szembefordulás az Istennel, sugalmazója a sátán, vége pedig a kárhozat. A bűn olyan rossz, hogy semmit sem „használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke kárt szenved”(Mt 16,26).

A bűnre adott válasz Isten részéről kettős: az ő haragja illetve az ő mérhetetlen irgalma, mellyel Fiát ártatlan bárányként adja a világ bűneiért „váltságul sokakért”. Isten haragját tapasztalta Lucifer a bűn fejedelme és szerzője. Irgalmát pedig mindazok, akik elfordulnak a gonoszságtól, és bűnbánatot tartanak. Az utóbbiak közé tartozik Zakeus, a vámos, akinek alakját elénk állítja a mai evangéliumi szakaszban Szent Lukács evangélista.

„Jézus Jerikó városán haladt át”, hogy Jeruzsálembe menjen, s ott majd – kereszttel a vállán – a Golgotára.

Az Úr Jézust tömeg veszi körül, aki nem akar tolakodni, aligha jut elébe. Zakeus a vámosok vezetője mégis látni akarja. Alacsony ember, a tolakodok közé nem áll be, mert lehetetlené teszi a rangja, de még inkább a közmegvetés, amit mindenütt éreznie kell. Fölmászik egy fügefára, hogy onnan láthassa az átvonulót. A fügefáról láthatott úgy, hogy őt magát ne vegyék észre. Azt is mondhatnánk, elbujt a fán, a nép elöl, amely ki nem állhatta őt, hiszen a vámosok feje volt. Róluk pedig köztudott, hogy kiszolgálták az elnyomó rómaiakat, és a népet pedig az adó miatt kirabolták. De talán rejtőzni akart Jézus elöl is, mint ahogy a bűnbeesés után Ádám elbujt Isten elől. Rejtőzni akart, annak ellenére, hogy látni szerette volna Jézust.
Jézus szándéka pedig megszállás nélkül áthaladni a városon, mert útban volt Jeruzsálem felé. Tehát nagyon kevés volt a valószínűsége annak, hogy ez a két ember találkozzon egymással. Az egyik elrejtőzik, a másik pedig siet. De amikor Jézus a fa alá ért, „Felnézett és megszólította: Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Hogy mi történhetett abban a pillanatban, amikor Jézus a fa alá érkezett, nem tudjuk. A Szentírás szűkszavúan csak ennyit mond „felnézett”. Mint valami kicsi a nagyra, mint aki kérni akar. S ezt követi a rövid mondat: Ma, nálad szeretnék megszállni, van fekhelyed a számomra? Minden bizonnyal a Mester nagyon jól tudja, hogy kicsoda ez a Zakeus: a népből kicsikart pénzen meggazdagodott vámos. Mégsem veti meg, még csak szemrehányást sem tesz neki, sőt barátságos gesztussal fordul felé: házában akar megszállni.

S tovább, már gyorsan peregnek az események. Zakeus leereszkedik a fáról, átvágja magát a tömegen lakásáig, és boldogan fogadja a Vendéget. Már nincs többé nehézsége a tömeggel, amely nem szívlelte őt, mert valami megváltozott benne.

Amikor ez a nagy bűnös találkozott Jézus irgalmas tekintetével, valami megmozdult benne, és ez kifejeződött az ő nem mindennapi reakciójában: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette”(Lk 19,8). Teljes a megtérés, elég volt az Úr jelenléte és jósága, hogy ennek a gátlástalan, pénzimádó, igazságtalan haszonra áhítozó embernek lelke megvilágosodjék. Azonban Zakeusból sem hiányzott az előzetes készség, ami végül is megnyitotta a kegyelem előtt. Zakeus őszintén vágyódott arra, hogy meglássa Jézust és találkozzék vele.

Jézus felajánlotta az üdvösséget egy vámosnak, a farizeusok szemében egy reménytelenül elveszett bűnösnek, az elfogadta, megnyitva házát és szívét az Üdvözítőnek. És most ezt hallja tőle: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra… Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett”(9-10).
Jézus ugyanezt az üdvösséget ajánlja fel szüntelenül minden egyes embernek. A Jelenések könyvében olvassuk: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem”(3,20).

Ki az közülünk, aki vagyona felét képes lenne odaadni a szegényeknek, és akit megkárosított, azt négyszeresen kárpótolná? Annak a bűnbánó, vétkes embernek az őrült nagylelkűségét látjuk itt, aki felfedezte, hogy szeretik őt. A szociálpszichológusok mondják, hogy az ember a másokkal való kapcsolatában válik emberré. Akkor lesz valakivé, szabaddá és öntudatossá, amikor szeretettel, bátorítólag tekintenek rá. Éppen ezt teszi Jézus, amikor találkozik Zakeussal: Szembehelyezkedik Jerikó városának nyomásával, mely kivetette maga közül a vámosokat.

Jerikó népével ellentétben, elfogadja Zakeus tényleges mivoltát, annak minden gazembersége ellenére. Igaz, hogy közreműködik az ellenséggel, semmire kelő, olyan ember, aki másokat kizsákmányol, - de még mindig Ábrahám fia, olyan valaki, akire szintén vonatkoznak Isten ígéretei. Jézus felhívja figyelmét azokra a lehetőségekre, melyeket Isten nyitva tart az ő számára is. Ezzel teszi őt szabaddá arra, hogy lemondjon önmagáról, megtérjen, és új ember legyen. Olyan valakivé, aki önmagát megbecsüli s rendelkezik önmagával, azaz megtérhet. Végül is ahelyett, hogy másokat kirabolna, most megajándékozhatja őket.

Itt szinte önkéntelenül is eszünkbe jut, Zakeus evangéliumbeli ellentéte, a gazdag ifjú alakja. A gazdag ifjúnak, aki nagyon „rendes” volt, valószínűleg problémát jelentett eljutni a megbánásra. Hiszen a Tízparancsolat mindegyikét megtartotta – ő azon mai igazak közé tartozna, akik így gyónnak: nem öltem, nem loptam, nem káromkodtam és más bűnöm nincs –, akkor mit kellene bánnia?
Jézus pedig azt mondja, hogy az ilyen embernek nagyon nehéz lesz bejutni a mennyek országába. A gazdag ifjú nem látta meg a benne lévő legnagyobb rosszat, hogy mennyire kötődött az anyagi javakhoz, hogy mindenekfelett nem tudta Istent választani. Úgy hitte, ha betartja a Tízparancsolatot, akkor az Istennel való kapcsolata is rendezett. Nem ismerjük későbbi sorsát, de Jézus fájdalma, távozása után jelzi, hogy a gazdag ifjú lelki állapota ugyancsak rossz volt.
Jézus a gazdag ifjút buzdította, hogy adja oda minden gazdagságát, Zakeusnak pedig semmit sem szólt, ő magától tette ezt anélkül, hogy buzdították volna.

Figyeljük csak meg, Jézus mindkét emberre rátekintett, de az eredmény, a válasz más és más lesz. A gazdag ifjúra, a vallásos, rendes emberre „Jézus rátekintett, megkedvelte őt” (Mk 10,21), de ő a szerető tekintetre nem válaszolt, és szomorúan távozott. Ezzel szemben a vámos, a megvetett, a bűnös ugyan arra a jézusi tekintetre, Isten szeretetére érzékenynek bizonyult és pozitívan reagált.

Jézus, amikor elment Jerikó egyik legnagyobb tolvajához, puszta jelenlétével felszentelte a házat. Zakeus háza szentéllyé vált. Mennyire furcsa, hogy Jézus egy tolvaj házát és szívét választja szentélyévé. De ilyen az Isten – megszállott az ember iránti szeretetében. Jézus azért tér be Zakeushoz, hogy elvigye az üdvösséget az ő házának. Házának, ez annyit jelent, hogy magának Zakeusnak, családjának és mindazoknak, akik hozzá tartoztak, akik hozzá elmentek, s az asztalához ültek, tehát a hozzá hasonló vámosoknak és bűnösöknek. Jézus azért ment Zakeus házába, hogy egységet alkosson velük, hogy elfogadja őket, az általa felszentelt templomban. Zakeus szíve Isten szentélyévé vált, mert az ő szíve valóban bűnbánó szív volt. Ne feledjük, Jézus csak az igazán bűnbánó szívet tudja az Ő szentélyévé tenni.

Bennünket Zakeus példája abban bátoríthat, hogy kicsiségünk és bűnösségünk ellenére sem vagyunk elveszve Jézus számára. Egyetlen személyes találkozás vele elegendő egész életünk megváltoztatásához. S ha minket is megszólnak: „Bűnös embernél száll meg!”, tudnunk kell, hogy az ő számára igazából az a fontos, amit mi hajlandók vagyunk érte megtenni.
Zakeus a szegényekkel és a megkárosítottakkal tesz jót. A mi életünkben is szükség van arra, hogy Jézushoz való megtérésünknek kézzel fogható és látható jelei legyenek.

Testvéreim a Krisztushoz tartozásnak számtalan kezdete lehetséges. Ne engedjük el őt a szívünk ajtaja előtt: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá… Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy beléphessen életünkbe és beleszólhasson abba, s hagyjuk, hogy betérjen hozzánk és megszálljon nálunk! Hadd köszönthessen üdvösség a mi házunkra, szeretteinkre és mi magunkra is!

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...