kedd, november 07, 2017

Kérés - Kedves Blog Látogató!

Az 1921-ben lángok martalékává vált esztelneki ferences kolostor és templom romjainak helyén új, nagyobb kolostort és templomot akartak építeni, de ez csak részben sikerült, a kolostor keleti szárnyának a lakhatóvá tételével.

1927-ben a kolostor kertjében a romokból iskolát építettek, amit vasárnapokon templomként használták. Eme épületet 1980 és 82 között P. Bartók Albert házfőnök irányításával templommá alakították át. Vagyis kivették az épület közfalait, mennyezetét megemelték, kórust alakítottak ki benne, hozzáépítettek egy harangtornyot, két helyiséget, ami ma kápolna és könyvtárként működik.

Templomunkat az eltelt évtizedek alatt kikezdte az idők vasfoga és ezért nagyon rászorult a felújításra, amit már részben meg is tettünk. A tavaly sikerült a templom belsejét és liturgikus bútorzatát felújítani. Idén a külsőhöz kezdtünk hozzá. Mára már kész a falak felújítása és a templom környezetének (lépcsők, feljárók) felújítása is a vége felé jár. Nemsokára következik az elszámolás és fizetnem kell. Mivel saját pénzforrással nem rendelkezünk, ezért támogatási kérelmemmel fordultam jogi és fizikai személyekhez. Eddig a költségvetésnek (168.000 lej) valamivel több, mint felét (95.000 lej) sikerült összegyűjteni az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Kovászna Megyei Tanács, valamint a templomunkba járó hívek támogatásának köszönhetően. Hátra van még 73.000 lej.

Ezért az Esztelneki Ferences Kolostor házfelelőse és templom igazgatójaként azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok a Kedves Blog Olvasókhoz, különösképpen gondolok az Esztelnekről elszármazottakra, Esztelnekkel szimpatizálókra és egyáltalán minden jó szándékú és segítőkész emberre, hogy legyenek szívesek támogatni bennünket, lehetőségükhöz mérten pénzbeli adományukkal, eme nemes cél megvalósulásában.

Kérésemet azért bátorkodtam megosztani a Blog Olvasóival is, mert a tavalyi templombelső felújításával kapcsolatos ilyenfajta kérelmemre már megtapasztalhattam sokak jószívű támogatását, amiért ez alkalommal is hálás köszönetet mondok.

fr. Szilveszter ofm
házfelelős és templomigazgató 
A kép melléklet ide kattintva érhető el. 

Amennyiben indítást érez arra, hogy támogasson bennünket, banki átutalás esetén a következő számlaszámokat használhatja:

Intézményünk hivatalos megnevezése:
Ordinul Franciscanilor din Estelnic
FERENCES KOLOSTOR ESZTELNEK
Címe: Estelnic – Esztelnek irányítószám: 527143 házszám: 163   

 Román Lej bankszámla száma IBAN kód RO13RNCB0127007532970001

Magyar Forint bankszámla száma: RO72RNCB0127007532970006
BIC: RNCBROBU

EUR bankszámla száma: RO29RNCB0127007532970004
BIC: RNCBROBU

USD bankszámla száma: RO02RNCB0127007532970005
BIC: RNCBROBU

Bank neve és címe: BANCA COMERCIALA ROMANA TG Secuiesc
Pta. Gábor Áron nr. 17
Tg. Secuiesc, Jud. Covasna

Codul de inregistrare fiscala (C. I. F.) cod fiscal (pénzügyi adószám): 14059601

Gazdasági ügyekért felelős személy neve: 
Kakucs Béla, fr. Szilveszter ofm
Mobil: 0745 252 845 
e-mail: frszilveszter@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...